Évek óta minden tavasszal részt veszünk a Lázár Lovaspark születésnapi partner programján.
Évek óta próbálunk rájönni, hogyan tudják az esőfelhőket úgy irányítani, hogy a Hősök terénél még fekete fellegeket látunk Gödöllő felé, aztán az autópályán is belefutunk egy zuhéba, de ott mindig kisüt a nap.
Első alkalommal beleszerettünk a tájba, a dombokba, a lovakba, a csárdákba, és a vendéglátásba.
Ha a mostani szombatot egy mondatban kellene összefoglalni, akkor 11-től este 7-ig ettünk, ittunk, és nagyon jól éreztük magunkat.
A kemencés lángosra már úgy vártunk, mint gyerekek a húsvéti nyuszira. Igazi búbos kemencében sül, igazi fokhagyma, tejföl és sajt van a tetején. Ohhh, még a gondolatától is összefut a nyál a számban.
És majdnem elfelejtettem a pogácsát, amit a pálinka mellé kaptunk érkezéskor. A lángos mellé töpörtyűt, lilahagymát is kérhettünk, csak azért, hogy jobban csússzon hozzá a rosé. Persze, nekem csak egy pohárral, hiszen én vezettem. A többiek azonban nagyon széles skálán kóstolhattak Dúzsitól Vargáig, a Balatontól Tokajig.
Tehát, amikor előebédeltünk, és jóllaktunk a lángossal, akkor elsétáltunk a lovasbemutató pályához, és hallgattuk a megnyitó beszédeket, illetve felidéztük a saját sztorikat.
Voltunk mi már Lázáréknál középkori vásárban, szerencsejátékos forgatagban, éjszakai lovasbemutatón, fogathajtó versenyen, láttuk a világbajnokok termét és versenylovait, évről-évre jókat kacagunk Bébibogyóékon, akik csak nekünk emlékezetesek. A cipóban tálalt babgulyás vagy a kürtöskalács, a patkoló kovács, vagy a dalra fakadó Lázárteam egyaránt jó emlékekkel szolgált.
Mire felidéztük a legjobb sztorikat, a nap is kisütött, ennek örömére ettünk még egy kör lángost.
Aztán jöttek a lovak, a szürkemarha-fogat, a csikósok ostorcsattogtatása, és a Puszta 10-es hajtás, amiről a képet is feltettem. Könnyedén suhantak a lovak, táncoltak, ültek, parádéztak, ahogy kell, bár volt egy megbokrosodott is, neki gondolom sok volt az ezernyi ember.
A bemutató után irány a tanyasi udvar, kisbárányok, kecskék, nyulak, pónik, és a baromfiudvar a felfújt pulykakakassal, aki egész délután hajszolta a tyúkját, mégsem lett belőle nász. Ekkorára felturbózott, dürrögő pulykakakast még sehol nem láttam.
A bariknál igazi tudathasadásom volt. Egyrészt napokig elnéztem volna, ahogy békésen szuszognak a jászol alatt a napsütésben, másrészt szinte éreztem az omlós húsuk ízét a számban. Biztos nem tudnám levágni azt a barit, akit már láttam, simogattam, de a bárányhúst szeretem.
Mielőtt fejben megfőztem volna a fél udvart, elsétáltunk lovaskocsikázni.
Jajjj, valamikor ebédeltünk is. A teljesség igénye nélkül próbálom összeszedni, mi minden volt a tányérunkon, aztán a hasunkban: sült kacsacomb hagymás krumplival és lila káposztával, kolbászos tarhonya, grillezett pisztráng, töltött káposzta, rántott harcsafilé, rántott karfiol, bőrén sült csülök, mákos guba, tejes pite, tiramisu, fekete erdő torta. És nem kóstoltuk meg a juhtúrós galuskás pörköltet, a babgulyást, a gyümölcsös pulykahúst, a grillezett pulykamellet, és egy csomó mást sem.
Hupsz, a Demjén koncertet majdnem elfelejtettem. Pedig élőben vagy 2 órán keresztül ment aláfestésnek a Sajtból van a hold és a Szerelemvonat. Erre, a korlátlan italfogyasztásnak köszönhetően többen vonatoztak is, délután háromkor. Mi óvatosan duhajkodtunk.
A lovaskocsikázásnál Kati megtudta, hogy van barna, fehér, szürke és fekete ló, meg hogy télen is vannak rendezvények-mert ő ülhetett a bakon, a hajtó mellett.
Még fotózni is elfelejtett közben. Itt biztos nem voltak gesztenyefák, mint Móron, és a kocsira sem vittünk magunkkal pálinkát, de a természetvédelmi erdőben tett körünk nagyon szép volt. Rügyeztek a fák, csiripeltek a madarak, sütött a nap, andalgott a két ló, és dúdolgatott Demjén a háttérben. Teli hassal igazi álombaringató utazás volt.
Aztán lőttünk puskával, meg nyíllal, ültünk a domboldalon, és méláztunk azon, hogy még megnézzük a lovakat, aztán a borokat, az arcfestésről pont lemaradtunk, de megérte, hisz a célbalövés nagyon vicces dolog.
Céloz, kibiztosít, lő. Az eredmény attól függ, ki kit képzel az ólomkacsák helyére. Sorra lőttük telibe a kacsákat. És a mi titkunk, hogy kit képzeltünk oda.
Indulás előtt még kaptunk ajándékot, és persze nem indulhattunk üres hassal vissza, újrakóstoltuk a tételeket. Percekig moccanni sem tudtunk, erőt csak az adott, hogy a borokért sorba kellett állni.
És nem voltunk a helikopternél, a tankoknál, nem próbáltuk a drótkötélpályát sem. Bár ez utóbbi azt hiszem, nem bírta volna a terhelést…
A papírmerítést megnéztük, de annyira nem volt meleg, hogy a vízben ázó cellulóz darabokból mi készítsük el a lapokat.
Ha szakmai szemmel nézem a rendezvényt, akkor egy profi csapat munkáját élvezhettük, a háttérben is tökéletesen dolgozó szakácsokkal, pincérekkel, programfelelősökkel, lovasokkal, hoszteszekkel, animátorokkal.
Ha vendégként nézem, akkor is tökéletes volt.
Köszönjük a Lázáteamnek ezt a profin szervezett napot, és szeretnénk rajta maradni a címlistájukon!
