Varázsgolyók

Ha már az előbb Luca napoztam, akkor jöjjön egy kis Luca napi főzés haladó hedonista módra.
A Casa Kerekes adott helyszínt a Werk Akadémia Luca napi félévzáró partijára készülő falatoknak és a lelkes készítőknek.
Nem kisebb kihívást kellett legyőzni, mint élelemmel ellátni a teljes évfolyamot, és pirítóst mégsem vihettünk magunkkal.

Kicsi, de annál lelkesebb csapatunk gesztenyepucolással kezdett, Nóri körme még most is sajog talán, annyira pucolta. Talán a rozmaring pálinka, talán a bor, vagy a véget nem érő hihizés vonta el a figyelmét.
Tibor persze a zsálya aprítását vállalta, nem véletlenül, persze. Hogy mihez is? Itt a recept, amit köszönünk Rozinának, a haladó hedonisták osztályfőnökének:

Karácsonyi gesztenye labdák bacon kabátban
Kis olívaolajon és vajon 2 vörihagymát dinsztelek, és hozzáadok jó nagy marék apróra vágott zsályát, kakukkfüvet, rozmaringot. Mikor puha, beledobom a főtt-pucolt-tört gesztenyét (150g), sózom-borsozom, nagy lángra kapcsolok, kevergetem és felöntöm egy kis forralt borral! Hagyom elpárologni az alkoholt.
Egy tálban összemixelek 500g darált disznó-marha húst 1 nagy tojással, majd hozzáadok 180g kenyérmorzsát, hogy megkösse. Ezt összekeverem a gangon hülő egyveleggel. Labdákat formázok, körbetekerem baconnel, majd a tetejét megszúrom egy rozmaring szállal, hogy megkössön. 180C-n sütöm 45 percig. Bon Apetito!
Kihívást csak a sütő mérete jelentett, de néhány erőteljes mozdulattal minden golyó a helyére került és megsült.

Amíg pedig a massza a gangon hűlt, készült a tarte tatin, vagyis a borított almatorta.
Tibor gyúrta a tésztát, melynek titka a zsiradék feleként beletett kacsazsír lett. Volt érdekes illat a sütőből….Amikor almatortát tolsz be, és sült kacsa illatot érzel…Persze, volt előtte zsálya és pálinka, de akkor is bizarr orrhatás.

Hát, az almát Zsófival egyenletesen megszórtuk fahéjjal, amit aztán szedhettünk le, mert nem kellett volna olyan sok. Négy tortányi almagerezdet törölgettünk, öblítettünk át, és helyeztük újra szépen egymás mellé a tortaformába…
Még melegen kell kiborítani, megfelelő méretű tányér sokat segít a helyzeten…

Persze sikerünk lett a Werkben, a golyók, a süti mind elfogyott, a bátrak jósoltattak is igazi jósnővel. A gyávák, mint én is, pedig borozgattak addig. Is.

És, ha jól emlékszem, kitisztul az ég…

...Avagy borkóstolás werk módra

Az asztalon sorakoznak a boros üvegek, egy fiatal srác bontogat, dugót szagol, és kortyolgat.
A palackok címkéje messzire virít, színes, kacskaringós betűk-képek-élet.
Nem láttam még ezeket, ez persze engem minősít.
Annyit tudunk róla, hogy ő egy újgenerációs borász, a miklóscsabi. Így egyben, kisbetűvel.
Aztán elkezdődik az óra, ahol még sok mást megtudunk róla.
Körbeadja a fehérboros poharakat, tölt, mesél, tölt, mesél, reggelig hallgatnánk, kérdeznénk. Tölt, és mesél.
Mesél arról, hogy ő nem kézműves borász, nem egy agyonmarketingelt, óriás üzemű borász, hanem egy újgenerációs, családi pincészetet vezető, hiteles, újhullámos, minőségi szakember, ahogy magát nevezi: élményborász.
Családilag művelik a szőlőt, készítik a bort, és kínálják a kóstoló szájaknak.
A móri borvidéken közel 300 éve folyik bortermelés, erre a hagyományra építette rá szakértelmét a Csabi.
Aki olyan élvezettel és átéléssel meséli, hogy a saját pincéjében rendezett borkóstoló miben különbözik egy tantermi gyorstalpalótól, hogy szinte érzem a pince dohos falait, érzem a hordók illatát. És szeretném érezni az első körös pálinka ízét a nyelvemen, aztán az első pohár fröccsét, hogy oldódjon a hangulat.
20 kíváncsi nő és egy férfi hallgatja, pálinka nélkül is laza a hangulat, jönnek a kérdések.
Hogy miért így nevezi a borokat? Miért lesz egy bor utazóbőrönd vagy tündérkert? Hogyan kerül rá a címkére a testvére arcképe? Ki tervezi a cimkéket, ki írja a bemutató szöveget?
És hogyan is kell érezni a szánkban a vajasság ízét? Baj, ha valaki nem érzi, ha nem asszociál az animális jegyekre? Ha valaki csak borissza, az miben más, mint egy borszakértő?
Hogy találják meg az optimális egyensúlyt a cuvéknél?
És nem lehetnék én is tesztkóstoló? Hogy aztán hasonlóan frappáns borbemutató szöveget írjak?
Mámor Cuvée Mór 2008: zamatos. Ropog. Csókában. Gyümi gyöngysor. Jelleg remek, fajta dübör. Heves stílus lüktet. Szánk addig, fülig. :)

A szőlő és a bor iránti elkötelezettség és tisztelet mellett teljes szívvel és igazán egyedi stílussal tálalja a nagyközönség felé a készletét. Ami emberi léptékű, évi 10-12 ezer palack. Ez 10-12 ezer szőlőtőke, ha jól emlékszem. Egy tőkéről 0,9 l mustot adó szőlőt lehet optimálisan szüretelni, ez válik aztán kb 0,75 l palackozható borrá. Vagy tölgyfahordóban, vagy reduktív eljárással, duplafalú acél között. A részletekbe nem mennék bele.
És igazán arra sem emlékszem, hogy 4 vagy 5 féle bort kóstoltunk-e. Még jó, hogy a tényszerű dokumentálást a HVG blogon megírják…
Mert a borok finomak, ihatóak, és kicsit becsíptem a végére. Egész kicsit.
De arra emlékszem, hogy a borospohár széléről kapuíveket hagyva csúsztak le a pohár falán maradt cseppek, hogy a nem férünk a bőröndbe chardonné volt a csapat kedvenc bora, de nekem a mámor cuvée illata maradt meg hosszú ideig az orromban. Akár egy parfüm. Friss, lüktető, egyedi.
Persze, megtanultuk, milyen sorrendben, hogyan elemezzük a poharunkban levő bort.
Először ugye a vizualitás, amikor a színét, árnyalatát, tisztaságát figyeljük, majd játékosan megtekerjük a pohárban, táncol a bor, és már jönnek is az illatok, bekapcsolódik az orrunk, és szűrjük befelé a szagokat.
Aki gyakorlott, az már különbözteti is meg a minerális, vegetális, animális jellegeket, aki pedig, mint én, csak ismerkedik, még csak egyben érzi az illatot, és a hallottak alapján próbálja szétszedni az orrában levő egyveleget.
Hogy a hú, de kellemes, belekóstolnék már érzésen túl konkrétabb jegyeket is felismerjek.
Szerencsére a szájban gusztálásig is eljutunk, egyszer kértük csak a Csabit, hogy kicsit lassítson a tempón…
Szóval a szánkban is szétszedtük az ízeket, az érzeteket, az élményeket, mielőtt lenyeltük volna a bort.
Megkóstoltuk, leteszteltük, jó volt.
A pincészetről részletek: www.mikloscsabi.com oldalon.

Légy, aki lennél...

Évnyitó party volt a werkben.
Kezdő werkesként fogalmam sem volt, mire számítsak, és csak reméltem, hogy nem sorbanállós, felolvasós est lesz.
Hát, nem az volt persze, hiszen ez a WERKAKADÉMIA.
Az első pillanatban azért azzal a lendülettel fordultam volna vissza, ahogy beléptem, amikor megláttam a sok huszonéves, divatlapokból kilépett lánykát, fiúkát(?).
Jó helyre jöttem, vagy mi?
A pulton a már-már szokásos zsíros kenyér, bor, és észrevett Réz András, és már mentünk is befelé.
Hogy mit hoztam az ÖNKI-re? Paradicsomlekvárt, Igen, én főztem, és igen, teszem a többi mellé.
Az Önki volt az első feladat, bemutatkozó dolgot kellett vinnünk magunkkal.
És én nem akartam sablonos lenni, meg amúgy is gasztro szak, tehát valami extra kellett. Így lettem paradicsomlekvár, ami első hallásra fura, aztán még furább ízeket társítunk hozzá, és csak ha megkóstolja valaki, fedezi fel az igazi élményt. Mint bennem. (?)
Az ÖNKI asztalon volt rúzs, toll, angyalszárny, telefon, kiscipellő, buszjegy, telefontöltő, táska, pénztárca, kabala, ékszerek.
Hiszen az évnyitóra mindenki jött: leendő stylistok, enteriör stylistok, art coachok, forgatókönyvírók, filmesek, írók, és gasztrósok.
Sok arc, sokféle ember, sokfajta szín, öltözet, stílus, alig-alig hasonlóak.
Az évnyitó beszéd rövid volt, de velős.
Azért lettünk werkeses, mert kimondva-kimondatlanul az itt megszerezhető kapcsolatokat akarjuk felhasználni a jövőben.
Mert a légy, aki lennél mottóhoz azért hozzátartozik, hogy akikkel tudsz.
A kapcsolati tőke fontosságáról sokan sok helyen beszéltek, írtak, sokan, sok helyen próbáljuk ezek segítségével építeni az életünket.
A werkben már befutott, ismert emberek fognak bennünket tanítani, ha elég aktívak, ügyesek és merészek leszünk, akkor tanulhatunk tőlük, dolgozhatunk nekik.
Werkesként nem lesz elég aktívan tanulni, aktívan jelen kell lenni, szerepelni, prezentálni kell, egyedül és csapatban.
Hogy erre felkészüljünk, egy rögtönzött ízlésteszttel négyfelé szedték a csapatot, és a hasonló ízlésű társaságok elkezdhették az első közös vizsgafeladatot.
A csapatnév és kabalaállat kitalálása, elkészítése mellett volt bohózatírás, ufonauta party ruha varrás, bemutatása, logikai feladatok, és szaglásteszt, ízlelés, tapogatózás.
10-15 idegen ember 2 óra alatt egy apró feladatért összerázódott, közösség lett, csapat.
Teljesen különböző korosztályok és szakok tagjai kezdték el a munkát.
Mi a Béla a kaméleon csapat lettünk, és a kezdeti káoszból nyertes vizsgamunkáig vittük!
Hurrá.
A hétkor kezdődő évnyitóról éjfélkor jöttünk el, hiszen a feladat megoldása után mind a 4 csapat előadta, bemutatta a munkáját, volt zsűri és eredményhirdetés, na meg hipp-hipp hurrá.
És aki bírta, annak még DJ party.
És egy igazi werkes nem megy el az utolsó metróval, hanem megoldja, hogy hazajusson, hiszen a csapatszellem, a közös feladatmegoldás és a kapcsolatépítés lépéseit gyakoroltuk.

Hogy milyen lesz a werk? Izgalmas, sokszínű, és teljesen más jellegű, mint az eddigi helyek, ahol tanultam.
Izgalmas és sokszínű lesz az órarendem is, ezekről a napokról is folyamatosan beszámolok majd.
Már nagyon várom a kezdést, és talán lesz alkalmam a többi szak óráira is bejárni.
Sok időt, sok energiát fog elvenni a hétköznapokból, de azt hiszem, pont ezekből a hétköznapokból akarok kiszállni.
Légy, aki lennél. Valósítsd meg önmagad! Wedd kezedbe a világot!
Igen, elkezdtem.
Önmagam, önmagamért. Jövök! Megyek!

A reggeli

Ez nem egy szokványos könyvajánló lesz, mert még én is csak átlapoztam, nézegettem A francia piacot.
Kicsit büszkélkedek, mert ezt a könyvet tegnap este kaptam a novellaíró pályázaton Réz Andrástól A reggeli című szösszenetért, amit negyed óra alatt írtam.
Jajjjj, úgy izgultam ám, hogy kapok-e jutalom könyvet! Mint általánosban, év végén...
Jó, csak 9 induló volt, de akkor is. Legalább látom, hogy valami működik, megy.
És persze a nyílt nap is szuper volt a Werkakadémián, már jelentkeztem is a gasztrowerk képzésre.
Hogy mire lesz jó? Hát, igazából élménytúrák, kapcsolatok, új lehetőségek, és talán megtalálom az igazi utamat.
Fogunk kávét kóstolni, sztárszakácsokkal főzni, sütni, megnézzük a legjobb sajtboltokat, pálinkafőzdét és borászatot. Megtanulom, milyen a jó étlap, és hogyan kell igazán trendi éttermet nyitni, üzemeltetni.
És írok minderről, sokat. Élményeket gyűjtök és osztok.
És hogy lesz-e valaha saját éttermem? Hát, a kis csokiboltos mini kávézónak is örülnék. Vagy annak, ha besegíthetnék valakinek az éttermében.
Vagy ha francia piacra járhatnék vásárolni....
Vagy olaszra...
Vagy legalább vissza a keszthelyire, néha...