Keresés ebben a blogban

2014. június 17., kedd

Oszi bácsi keszegsütője


Évek óta terveztem, hogy Szigligeten kipróbálom Oszi bácsi keszegsütőjét. Már annyi helyen írtak róla, olyan sokan dicsérték. 
Nagyon kíváncsi voltam, de Szigligeten vagy szezonon kívül, vagy süllőfesztiválon vagy vármászáson, vagy épp célirányosan másik éttermet tesztelve voltunk. 
Az Aranypatkó és Bakos Attila kisvendéglője után végre sor került a keszegezésre.
A mostani kirándulásunk egyik fő célpontja tudatosan a keszegsütő volt. 
Keszthelyről áthajóztunk Szigligetre, gyalog felmásztunk a várig, a vár tövében kipróbáltuk az új kézműves alapanyagokat felhasználó fagyizót is. A narancsos étcsokijuk állítólag 10 pontos volt, nekem sikerült beválasztanom a levendulás fehércsokit, amiben szerintem nem volt levendula. Vagy csak nagyon kevés, hogy ne is zavarja az ízlelőbimbókat. Viszont finom volt a tölcsér.
Oszi bácsi Keszegsütője a strandon van, ezzel annyi probléma van csak, hogy strandbelépő váltása után lehet nála falatozni. Ha amúgy is strandimádó valaki, akkor ez nem gond.
És milyenek a keszegei? Finomak, frissek.
Egyszerűen keszegek, sűrűn beirdalva, paprikás lisztbe forgatva. Semmi faxni, csak a hal. Meg kenyér és kovászos uborka.
Ha hekkimádó vagy, akkor nem fog ízleni, sokkal küzdelmesebb keszeget eszegetni, de megéri. A gerincén kívül minden kis szálkája ropogósra sül, finom, fehér húsú balatoni hal. Ha túl egyszerűnek találod, ehetsz pisztrángot vagy Szigliget jelképét, süllőt is. Más nincs. Nem is kell.



A hűtőpultból kiválaszthatod, melyik halat szeretnéd, még kacsint rád a szemével, és már forgatják is a paprikás lisztbe, majd megy a forró olajba. Néhány perc lubickolás után frissen, forrón kerül a tálcádra, és kezdődhet a falatozás. Rutinosabb keszegevők alapból két-három darabot kérnek, jól csúszik rá a fröccs és az ásványvíz is. Nyakig maszatos leszel, a szálkák megszúrhatják a szájpadlásodat, de alapvetően igazi balatoni élmény keszeget enni.


Szigligetet érdemes felvenni a balatoni listára, akár bortúrára, akár várnéző kirándulásra vagy hajózásra. Meseszép, nyugodt kis település, azonnal szerelembe esik bárki a macskaköves utaktól, nádtetős házaktól és pazar kilátástól.

A kikötőben még színes balatoni naphalak is úszkálnak.




2 megjegyzés:

  1. Műlt héten tiszteletünket tettük Oszi bá'-nál, igazából semmi különleges, becsületesen elkészített - hála kormányunknak, nem balatoni - kaszegeket kaptunk. A kenyér friss, a kovászos uborka házi, ahogy illik.
    Strandnyitásra (06.17) elkészül az 'utcán át' kiszolgálás, ezentúl belépő nélkül is támadható az objektum.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük a friss infót az utcai kiszolgálásról!

      Törlés