Keresés ebben a blogban

2010. szeptember 28., kedd

Liliomkert



Hetek óta terveztük, hogy a teliholdat követő hétvégén elmegyünk megnézni a Liliomkert piacot Káptalantótiban.
Egyre több helyen olvasni, hallani a helyről, a weboldalukon is nagyon sok érdekes infó van.
www.liliomkert.lapunk.hu
A Balaton-felvidék egy eldugott szegletében egyszer csak úgy döntött valaki, hogy a kertjében kipakolhatnak a környékbeli gazdák, háziasszonyok, és elkezdődhet a vásár(nap).
Fák tövében, bokrok között, persze egy aszfaltos út mellett, hogy könnyen rátaláljon az át- és odautazó. Mint a középkorban, lassan alakult ki az árusok és a vásárlók köre, szájról-szájra terjed, hogy a Liliomkertben finomságok kaphatók.
Persze a nagy magyar valósághoz hozzátartozik, hogy nincs piac engedélye a helynek, ez talán még több kíváncsiskodót hoz a környékre.
Tehát beszélnek és írnak a helyről, a szellemiségéről, és a varázslatos nyugalomról, ami a környékből árad.
Hát, nyugalom helyett a még a múlt vasárnapi csöpögős, hideg időben is több száz vásárló, látogató járta az árusokat, kóstolgatott, kérdezgetett és vásárolt. Emléket, eleséget, kacatot vagy értékes antik mütyüröket.
Volt ott minden, ami eladható.
A háztáji gazdaságban termett karalábétól a kecskesajton keresztül az ócska bőröndig, mindenre volt vevő.
Az árusok mosolyognak, válaszolnak a hülyébbnél-hülyébb kérdésekre, és nyílván, csak este, otthon beszélik meg, hogy: Na, lejöttek Pestről, és tátva maradt a szájuk… meg üres lett a pénztárcájuk.
Mert ügyesen kitalálták, felépítették ezt a helyet, hátsó gondolataim szerint tudatosan megtéve vagy kihagyva lépéseket a népszerűsítés kedvéért.
Ma már fővárosi családok, baráti társaságok ruccannak le vasárnaponként, hogy házi lekvárt, süteményt, vagy igazi tyúktojást vegyenek. Aranyáron, persze. És megírják a divatos gasztrolapok, forgat néhány tévé, és bizonyos körökben trendi dolog lett a káptalantóti piacon bioszörpöt venni….
És igen, tudom, hogy mennyi munka van a befőzésben, tudom, hogy süteményt sütni idő és pénz, de a Liliomkert árai alapján az idejáró vásárlók ezt nem tudják. Mert gondolkodás nélkül kifizetnek 800 Ft-ot 2 dl alma-répa lekvárért, amit ugyan hajnali szellőnek neveztek el, vagy vesznek egy szelet biosütit 450 Ft-ért.
Minden elismerésem a kecsketartóké, akik hajnalban fejnek, és készítik a sajtokat, fűszerezik különlegesre az ízeket; vagy a hentesé, aki hajnalban disznót etet, és takarít, hogy aztán a gyönyörű sonkát eladhassa itt. Csöpögött a nyálam, persze, kóstolni lehetett mindent.
Azt is tudom, hogy a befőzéshez meg kell termelni a gyümölcsöt, zöldséget, kapálni, öntözni, szüretelni kell; aztán mosni, szeletelni, kavarni, ízesíteni és üvegbe zárni.
De úgy láttam, megéri, hiszen nagyjából egy szelet eladott süti fedezi az egész tálca költségét, és a lekvárok, szörpök is szép hasznot húznak.
Hogy számomra mi a tanulság?
Az, hogy az emberek szívesen adják ki a pénzüket olyan termékekért, ami mögött ott áll a termelő, akitől lehet kérdezni apró kis titkokat, és egyre nagyobb szerep jut a hétköznapokban is a háztáji, házi termékeknek.
Csak van, aki készíti, és van, akinek most még semmi sem drága, és megveszi. Pedig ő is megfőzhetné…
Persze, kell a hangulat, a fák alatt megbújó kis placc, és a varázslat, ami ezt a helyet tényleg körül lengi.
És miért szeretnék még elmenni ide? Hogy megnézzem, jövő nyáron melyik fa alatt áruljam az izzó lávát vagy az édes bűnbeesést.

2010. szeptember 19., vasárnap

Légy, aki lennél...


Évnyitó party volt a werkben.
Kezdő werkesként fogalmam sem volt, mire számítsak, és csak reméltem, hogy nem sorbanállós, felolvasós est lesz.
Hát, nem az volt persze, hiszen ez a WERKAKADÉMIA.
Az első pillanatban azért azzal a lendülettel fordultam volna vissza, ahogy beléptem, amikor megláttam a sok huszonéves, divatlapokból kilépett lánykát, fiúkát(?).
Jó helyre jöttem, vagy mi?
A pulton a már-már szokásos zsíros kenyér, bor, és észrevett Réz András, és már mentünk is befelé.
Hogy mit hoztam az ÖNKI-re? Paradicsomlekvárt, Igen, én főztem, és igen, teszem a többi mellé.
Az Önki volt az első feladat, bemutatkozó dolgot kellett vinnünk magunkkal.
És én nem akartam sablonos lenni, meg amúgy is gasztro szak, tehát valami extra kellett. Így lettem paradicsomlekvár, ami első hallásra fura, aztán még furább ízeket társítunk hozzá, és csak ha megkóstolja valaki, fedezi fel az igazi élményt. Mint bennem. (?)
Az ÖNKI asztalon volt rúzs, toll, angyalszárny, telefon, kiscipellő, buszjegy, telefontöltő, táska, pénztárca, kabala, ékszerek.
Hiszen az évnyitóra mindenki jött: leendő stylistok, enteriör stylistok, art coachok, forgatókönyvírók, filmesek, írók, és gasztrósok.
Sok arc, sokféle ember, sokfajta szín, öltözet, stílus, alig-alig hasonlóak.
Az évnyitó beszéd rövid volt, de velős.
Azért lettünk werkeses, mert kimondva-kimondatlanul az itt megszerezhető kapcsolatokat akarjuk felhasználni a jövőben.
Mert a légy, aki lennél mottóhoz azért hozzátartozik, hogy akikkel tudsz.
A kapcsolati tőke fontosságáról sokan sok helyen beszéltek, írtak, sokan, sok helyen próbáljuk ezek segítségével építeni az életünket.
A werkben már befutott, ismert emberek fognak bennünket tanítani, ha elég aktívak, ügyesek és merészek leszünk, akkor tanulhatunk tőlük, dolgozhatunk nekik.
Werkesként nem lesz elég aktívan tanulni, aktívan jelen kell lenni, szerepelni, prezentálni kell, egyedül és csapatban.
Hogy erre felkészüljünk, egy rögtönzött ízlésteszttel négyfelé szedték a csapatot, és a hasonló ízlésű társaságok elkezdhették az első közös vizsgafeladatot.
A csapatnév és kabalaállat kitalálása, elkészítése mellett volt bohózatírás, ufonauta party ruha varrás, bemutatása, logikai feladatok, és szaglásteszt, ízlelés, tapogatózás.
10-15 idegen ember 2 óra alatt egy apró feladatért összerázódott, közösség lett, csapat.
Teljesen különböző korosztályok és szakok tagjai kezdték el a munkát.
Mi a Béla a kaméleon csapat lettünk, és a kezdeti káoszból nyertes vizsgamunkáig vittük!
Hurrá.
A hétkor kezdődő évnyitóról éjfélkor jöttünk el, hiszen a feladat megoldása után mind a 4 csapat előadta, bemutatta a munkáját, volt zsűri és eredményhirdetés, na meg hipp-hipp hurrá.
És aki bírta, annak még DJ party.
És egy igazi werkes nem megy el az utolsó metróval, hanem megoldja, hogy hazajusson, hiszen a csapatszellem, a közös feladatmegoldás és a kapcsolatépítés lépéseit gyakoroltuk.

Hogy milyen lesz a werk? Izgalmas, sokszínű, és teljesen más jellegű, mint az eddigi helyek, ahol tanultam.
Izgalmas és sokszínű lesz az órarendem is, ezekről a napokról is folyamatosan beszámolok majd.
Már nagyon várom a kezdést, és talán lesz alkalmam a többi szak óráira is bejárni.
Sok időt, sok energiát fog elvenni a hétköznapokból, de azt hiszem, pont ezekből a hétköznapokból akarok kiszállni.
Légy, aki lennél. Valósítsd meg önmagad! Wedd kezedbe a világot!
Igen, elkezdtem.
Önmagam, önmagamért. Jövök! Megyek!

2010. szeptember 14., kedd

Újra a városban


Hirtelen ötlettől vezérelve újra városlakó lettem.
Egy ismerős kiadta a lakását 2 km-re az új munkahelyemtől. Szuper. Nem kell minden reggel araszolni a Hungárián, aludhatok nyolcig, és ha nem zuhog az eső, gyalog is mehetek.
Nagyjából ugyanolyan költségekkel kalkulálok, mintha tankolni kéne a kocsit, és ugye megspórolom az utazási időt. Reggel nem kell korán kelni, és enyém a délután, meg az este.
Bár most pont azon töprengek, hogy mit is kezdjek ezekkel a plusz órákkal….
Nyuszi szokja az új helyet, csúszik a parketta, ismeretlenek a szagok, és két éjszakát végig dobbogatott. Van hangja….
Lassan pszichológushoz kell vinnem, annyit vándorlunk…
És egy akkora panelban lakok, hogy csoda. Még bírom, de persze hiányzik az otthon, a megszokott apróságokkal. Igazán semmit sem hoztam magammal, ami a régi életemre emlékeztet, se képet, se díszeket, edényeket, semmit. Csak a ruháimat pakoltam össze.
Beköltöztem egy pasilakásba, aminek a hálószobáját Casanova is megirigyelné….
Bordó színű, tükörfalú háló, diszkógömbbel, hangulatvilágítással, apró kis kék világító tükrökkel az ágy alatt is… Ütős, nagyon. Sokan megfordulhattak ebben az ágyban.
Húúúú. Ennél egy durvább hálószobát láttam, ahol minden fekete volt. A falak, a bútor, az ágynemű, minden…
Így most itt vagyok, egyedül egy nyúllal.
A költözés? Köszönöm, hogy van kire számítanom, hogy van egy olyan barátom, aki magától felajánlotta, hogy segít. Köszi, Katibébi, és az első éjszakát is a nagy ágyban…

2010. szeptember 3., péntek

Ez egy másik piac


Írtam már piacos bejegyzéseket, ez a nehezebb fajta, az álláspiac lesz, a kép sok mindent elárul a mai viszonyokról.
Volt szerencsém testközelből megtapasztalni, milyen az, amikor nincs munkám, és keresni kell új helyet.
És a szerencse szó nem elírás vagy irónikus megjegyzés most, mert úgy gondolom, életem legjobb augusztusán vagyok túl, és receptre kellene felírni mindenkinek pár év munka után egy hónap feltöltődést.
Jó, nyílván a végkielégítés nélkül kicsit zanzásabb lettem volna...
És persze, hogy értek rossz élmények, negatív tapasztalatok is közben, de ettől érdekes.
Első lépés ugye egy új telefonszám, aztán indulhat az önéletrajz gyártása.
Mit írjak bele, sokat, keveset? Hol mi fog imponálni? Legyen fotó vagy ne legyen?
Milyen legyen a szerkezete? Milyen betűtípust válasszak? Hogy lesz a legjobb? Ha csak az elejét olvassák el, mi legyen ott? Mivel vegyem rá őket a többi rész elolvasására?
Fura, hogy az előző években én szűrtem az önéletrajzokat a premednél, sőt, nem kevés interjút is levezényeltem, az asztal másik oldalán.
De ez most az én bemutatkozásom, az én életem.
Köszönöm Krisztinek, hogy rutinos szemmel átnézte, javította, és tanácsokat adott, mit tegyek, ha behívnak.
Ha behívnak. Tudatosan csak olyan állásokat pályáztam meg, ahol minden feltételnek megfeleltem, mégis csak a töredékük jelzett vissza.
A legtöbb cég még automatikus, köszönjük, hogy jelentkezett blablát sem küld. Pedig ez egy ingyenes funkció a profession oldalán, csak egy ikszet kell tenni a megfelelő rubrikába. Két másodperc lenne.
Szóval az elején nem írtak, nem hívtak. Napokig néma csönd, ez zavart.
Aztán egy ismerős ajánlására megcsörrent a telefon, mehettem az első megmérettetésre.
Nem tetszett, és ezt rossz érzés volt kimondani. Nem volt szimpatikus a hely, a légkör. Közben mindenki nekem drukkolt, hogy hurrá, behívtak, én meg megint nem feleltem meg az elvárásoknak. Annak, hogy örüljek, és nem akartam a második kört. Esélyem lett volna rá, de nem akartam azt a munkát. Válogattam volna, de nem volt miből. Mégsem akartam. Pedig nem tettek fel hülye kérdéseket, tetszett nekik, amit meséltem az eddigi munkáimról, de a légkör fagyott volt.
Aztán volt telefonos interjú is, ahol a kérdező, az igazgató sokkal bénább volt, mint én. Akadozott, döcögött a kérdéseivel, nem is tudom, mire volt igazán kíváncsi. Nekem volt kínos, komolyan.
És egyszer épp shoppingolás közben újra csörög a telefon, Kati jegyzetel valami fecnire, és másnap mehetek!
Hurrá! Persze eltévedtem Érden, nem kicsit, így telefonálnom kellett, hogy késni fogok. Jó első pont.
És másfél óra beszélgetés után kiderül, hogy minden szuper, csak fele annyi pénzt adnának, mint amit kérnék. Hukk, hideg víz...Mi a francnak hívtak akkor be?
És valami sablonszöveg, hogy majd egyeztet az ügyvezetővel, mert van valami másik munka is.
Persze, persze. Morogtam napokig...
És aztán újra hívtak, a másik munka miatt.
Amit el is vállaltam, amit most csinálok.
Nem volt sikerkosztümöm, sőt, kölcsönszoknyában jöttem a második körre.
Tudom, hogy szerencsés vagyok, mert nem kellett munkanélküli segélyért sorban állnom, hogy nem kellett azon agyalnom, mi lesz velem, és tudom, hogy ezután sokkal könnyebben tudok majd váltani, lépni, ha ez itt nem tetszik majd, mert tudom, hogy képes vagyok rá.
És tudom, hogy van kikre számítanom.
Ja, és nem térdeltem....

A reggeli


Ez nem egy szokványos könyvajánló lesz, mert még én is csak átlapoztam, nézegettem A francia piacot.
Kicsit büszkélkedek, mert ezt a könyvet tegnap este kaptam a novellaíró pályázaton Réz Andrástól A reggeli című szösszenetért, amit negyed óra alatt írtam.
Jajjjj, úgy izgultam ám, hogy kapok-e jutalom könyvet! Mint általánosban, év végén...
Jó, csak 9 induló volt, de akkor is. Legalább látom, hogy valami működik, megy.
És persze a nyílt nap is szuper volt a Werkakadémián, már jelentkeztem is a gasztrowerk képzésre.
Hogy mire lesz jó? Hát, igazából élménytúrák, kapcsolatok, új lehetőségek, és talán megtalálom az igazi utamat.
Fogunk kávét kóstolni, sztárszakácsokkal főzni, sütni, megnézzük a legjobb sajtboltokat, pálinkafőzdét és borászatot. Megtanulom, milyen a jó étlap, és hogyan kell igazán trendi éttermet nyitni, üzemeltetni.
És írok minderről, sokat. Élményeket gyűjtök és osztok.
És hogy lesz-e valaha saját éttermem? Hát, a kis csokiboltos mini kávézónak is örülnék. Vagy annak, ha besegíthetnék valakinek az éttermében.
Vagy ha francia piacra járhatnék vásárolni....
Vagy olaszra...
Vagy legalább vissza a keszthelyire, néha...