Keresés ebben a blogban

2010. július 31., szombat

Pillanat koktél 2.

Igazi pörgős koktélbár a Balaton-parton. Siófok, nyár, szerelem.
Igazi latin hangulat. Cuba libre, Havanna beach és még több száz csavart szívószálas, csudapoharas színes-illatos ital. Amit szürcsölnek, kóstolgatnak vagy egy korttyal eltüntetnek. Vérmérséklet szerint.
Van, aki hosszasan válogat, olvassa, ízlelgeti az exotikus neveket, elképzeli az élményt, ahogy a nyelvéhez ér az új íz, aztán mégis marad a hagyományos, megszokott koktélnál. Vannak, akik nem lépnek ki a Mojito, Pina Colada bűvköréből.
Persze vannak, akik ész nélkül kóstolgatják végig a különlegességeket, eljutva a Flaming lamborghini-ig. Aminél a pincérfiú meggyújtja az italodat, szórja a fahéjat a tűzbe, pattog, messziről érezni az illatát, és közben még borítja a pohárba a curaco likőrös keverék másik felét. És olvad a szívószál, száll a fahéj, bámulnak a többiek.
Király vagy, csak ne kelljen felállni.
Vannak, kik eszüket vesztve pörögnek a placc közepén, párducmintás szúk szoknyában elfeletkezve a narancsbőrükről, a végzet asszonyaként tekeregnek és sikoltoznak. Csak a zene zavarja a mozdulataikat. Az ütemes latin ritmus nem idomul hozzájuk…
Vegyes a vendégkör, nagyon.
Az első randevús pártól a nagymamáig, mindenki koktélt iszik. Néhányan alkohol nélkül.
Van, aki a babakocsit lavírozza nehezebben egy kellemes félóra után, van, aki a sokadik kört rendeli, a sokadik féle itallal. Neki nehéz lesz elindulni.
De a hűvös balatoni éjszaka erre is jó. Egy negyedórás séta a friss levegőn, és az ember elég bátornak érzi magát egy újabb koktélhoz.
A szőke cicalány még mindig táncol, pörög, sikongat a zenekar előtt, vadul rázza a csípőjét egy 40-es házaspárnak. Leginkább persze a bajuszos férjnek, aki, gondolom, évek óta nem látott ilyen közelről ekkora ringó melleket…
Persze, anyut is pörgeti kicsit, meg fizeti neki a koktélokat, és majd legfeljebb éjjel a szöszkét képzeli maga alá a szállodai szobában…
De most még tánc, és újabb kör rendel…


Flaming Lamborghini recept a koktel.network.hu receptje szerint:
Valószínűleg a létező legerősebb koktélok egyike, félelmetes hírét csak a divatos fogyasztási metódusa előzi meg.
Ha ilyet rendelünk egy bárban, készüljünk fel rá, hogy kettőnél többet sehol sem fognak kihozni nekünk, de ebből mi profitálhatjuk a legtöbbet, bízzunk a szakemberek ítéletében.

Összetevői: Grenadine szirup, Sambuca (olasz likőr, amelyet főként ánizzsal és feketebodzával ízesítenek, alkoholtartalma 40%), görög brandy, egy bivalyerős rumfajta (80%) kerül az egyik pohárba. Míg a másikba Curacao-t és egy szintén erős sötét rumot töltenek, az elsőt meggyújtják, megszórják fahéjjal, és amíg ezt az égő löttyöt kortyolod, beleöntik a másik pohár alkoholos keveréket is.
Csak 20 perc után kezd hatni igazán, de akkor igen masszív megzuhanós élményt garantált...

Pillanat koktél


Figyelek. Arcokat, mozdulatokat, embereket. Vendégeket és pincéreket, mixereket. Egymással, egymás közt, munka közben, önfeledten, vagy a kettő között, még félúton.
Most ők is figyelnek engem, furcsán méregetnek. Mit írhat és miért?
Egyedül ülök egy asztalnál a placc közepén, mindent látok, mindenkit megfigyelhetek. Csodaszép sárga koktélom van, kanyarog a szívószál a lime és ananász között, a rum íze elvegyül a gyümölcsökben, és a gyömbérben; jeges felfrissülés, Havanna Beach. Az új kedvencem, hmmm….
Szóval, este, teltház, és én ülök az asztalomnál egyedül, és egy lila kiskönyvbe írok. Tollal. Valamit. Titokzatos, és fura. Talán hibbant is az ötlet, de úgy éreztem, írnom kell.
Figyelek, és talán azért néznek furán, mert nekem van mondanivalóm, csak épp a papírnak.
Nekik lenne kinek, de nincs mit. Mondani. Ülnek egymás mellett, egymással szemben, és inkább rendelnek még egy kört, csak ne kelljen beszélgetni. Szavakat odavetni a zenében, elmosolyodni, azt igen, de beszélgetni, azt nem.
Időnként felnevetnek. Van, amikor érezni, hogy csak kínos felröhögés, a jaj, minek kell még jópofizni fajta, persze sokszor igazi baráti társaságok jönnek össze, és élvezik együtt az estét.
A kedvencem, amikor a kibelezett dinnyéből isznak négyen, vagy amikor a nagy vizes kancsót töltik meg 4 személyre Mojitóval.
Tetszenek ezek a sokszemélyes koktélok. Ananász, kókuszdió, sárga- és görögdinnye. Kibelezve és újratöltve….
Jó lenne már megkóstolni egyet, de ahhoz mások is kellenek ide az asztalhoz, a lila notesz mellé….

2010. július 22., csütörtök

Szabadság


„Vannak pillanatok az életben, mikor megértjük, hogy a képtelen, a lehetetlen, a felfoghatatlan igazában a legközönségesebb és legegyszerűbb. Egyszerre látjuk az élet szerkezetét: a süllyesztőben alakok tűnnek el, akikről azt hittük, jelentősek, a háttérből alakok lépnek elő, kikről nem tudtunk semmi biztosat…” /Márai Sándor : Az igazi/

Az én életemből is sok alak tűnik el hirtelen. Hopp, már nincs is szükség a telefonszámokra, már nem akarunk egymástól semmit. Én sem, ők sem. Az eddig nélkülözhetetlennek tűnő dolgok megsemmisülnek, az eddigi elvárások megszűnnek, egy pillanat alatt.
Már csak egy nap a süllyesztőben, ahol az alakok ottmaradnak.
De én felszabadultan jöhetek, mehetek az álmaim után és még azokon is túlra. Újabb biztos pont tűnik el, újabb ismeretlen út. És újabb célnélküliség.
Hol is látom magam 5 év múlva? Sehol. Az öt nap múlvát sem látom.
Balaton, igen, talán strand és koktélok. A leghosszabb távú terveim.
Mindez megkönnyebbülve, szabályok nélkül, elvárások nélkül. Munka nélkül.
De közel a számomra fontos emberekhez. És más most nem számít.

Mikor mégis egyedül vagy-Wass Albert


Újabb történet Wass Alberttől. És igen, tudom, ez sem túl vidám...

"Ezen nem lehet segíteni. Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy.
Bizonyos kérdéseket egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad, senki helyetted el nem végezheti.
Kifejezhetem ezt úgy is, hogy vállalnod kell valamit az életből, valami kockázatot, valaminek a felelősségét, egyedül, a magad erejéből. Amikor döntened kell, hogy valami jó-e, vagy rossz. Helyes vagy helytelen. Szép vagy csúnya. Amikor döntened kell, hogy jobbra térsz vagy balra fordulsz. Ilyenkor nem segíthet rajtad senki.
Még csak azt sem teheted, hogy valamilyen félmegoldással elhalasztod a döntést. Kikerülöd. Vagy úgy teszel, mintha nem vennéd észre, hogy döntened kell.
Döntened kell. Ezen nem lehet segíteni. És egyedül vagy.
Öregek, bölcsek, papok, filozófusok sok mindent tanácsoltak már Neked erre az alkalomra. Mondták, hogy térdelj le és imádkozz, hogy Isten megvilágítsa az agyadat. Mondták, hogy ösztönöd indítása szerint azonnal és gondolkodás nélkül cselekedj. Mondták, hogy zárkózz be négy fal közé, étlen, szomjan és töprengj napokig. Azt is mondták, hogy ostorozzad magadat ilyenkor, mert a szenvedés megtisztítja a látást.
Én nem vagyok sem filozófus, sem pap. Még csak öreg sem vagyok. Így hát egészen egyebet mondok Neked: Eridj ki az erdőre. A mezőre, a folyó mellé, vagy föl a hegyre. Lassan járj, hiszen egyedül vagy, nincs miért siess. Lassan járj, urasan. Mint valami hajdani Nagyúr, aki birtokát járta be, s ameddig a szeme ellátott, övé volt minden. Erdő, mező, folyó, hegy. Megteheted, hiszen ember vagy. Valóban nagy úr odakint.
És amit szemed lát, valóban mind a Tied akkor. Az erdő, a mező, a folyó, a hegy. Még a napsütés is. Még a virágok is. A rigófütty és a pillangó színei. A hal fehér hasának villanása a hullámok között. Eridj tehát lassan, kényelmesen. Nézd meg a virágokat. Simogassad meg a fák törzsét. Hajolj a nyírfához és szívd be az illatát. Hallgasd a madarakat. Próbáld megérteni azt, amit mondanak. És amikor már tele vagy a virágok illatával, a napsugárral, a széllel és mindennel, ami zsongva körülvesz és ami mind a Tied abban a percben, akkor gondolkozz a csodán, amit életnek, mindenségnek, vagy teremtésnek nevezünk.
Gondolj arra, hogy Isten sok-sok millió esztendővel ezelőtt megteremtette az anyagot és megteremtette a sejtet. Megteremtette és céljává tette a jót, a szépet és a fejlődést. És a sejtből lett virág, állat és végül ember. A látható sejtek mellett növekszik folytonosan a láthatatlan is, amelyik a szép és jó törvényeit hordozza magában és tereli az életet a fejlődésen keresztül a tökéletesedés felé, hogy végül is visszatérhessen Istenhez egy napon.
Gondolj a moszat útjára a liliomig, a hernyó útjára az emberig és az emberi lélek útjára tovább, amit már tudni nem, csak sejteni lehet.
És akkor állítsd be a kérdést, ami fölött döntened kell, ebbe a nyílegyenes útba, mely az anyagtól fűszálakon, virágokon, madarakon, állatokon és végül rajtad keresztül Istenhez vezet.
És döntöttél máris. Testvéred a világ. Öcséd a nyúl, húgod a margaréta. A fejlődés nagy láncolata összefűz mindenekkel és a pókháló-finom lánc vége Isten kezében van.
Néha megpróbálsz ember-ésszel leszakadni erről a láncról, de csak annyi történik, hogy letérsz a nyílegyenes útról, eltévedsz, hátramaradsz. De ha meglátod és megérted a láncszemek törvényét, akkor megérted azt is, hogy soha sem vagy egyedül.
Legkevésbé pedig olyankor, amikor azt hiszed, hogy egyedül vagy."

2010. július 16., péntek

Mese az erdőről, Wass Albert

Egy kedvenc mesém:

Tudnod kell, kedvesem, hogy amikor a Jóisten a világot megteremtette, és már mindennel készen volt, összehívta négy legkedvesebb angyalát, hogy szétossza közöttük a világ kincseit. Az igazi kincseket.
Egyiknek a jóságot adta, hogy szálljon vele az emberek közé, és mindenkinek a szívébe tegyen egy kis darabkát. A másodiknak a szeretetet adta, s a harmadiknak a békességet. Az angyalok pedig leszálltak a kincsekkel a földre.

Odamentek sorra minden emberhez. Az emberek azonban lezárták szíveiket nagy, súlyos lakatokkal. Gyűlölet, irigység, rosszindulat, kapzsiság őrizték a lakatokat. Isten angyalai hiába mentek egyiktől a másikig, a szívek nem nyíltak meg, s ők nem tehették beléjük a Jóisten ajándékait. A Jóisten pedig, aki mindent lát, látta ezt is és nagyon elszomorodott. Mert tudta, hogy baj lesz ebből. Háborúság, nyomor és pusztulás. Gyűlölet lakozik majd az emberek házaiban és jajgatástól lesz hangos a föld.
S ahogy a Jóisten ott szomorkodott, egyszerre csak elébe lépett a negyedik angyal, akiről bizony meg is feledkezett volt, és ezt mondta:
Hallgass meg engem, édes, jó Istenem! Lám, odaadtad angyaltársaimnak a jóságot, meg a szeretetet, meg a békességet, de ők bizony nem érnek velük semmit, amíg az emberek szíve zárva marad. Add nekem az erdőket, és én majd megnyitom velük az emberek szívét!

A Jóisten rácsodálkozott a kicsi angyalra, de aztán elmosolyodott, és ez a mosolygás olyan volt, mint amikor a nap fénye átragyog a felhőkön. Próbáld meg, lelkecském, - mondta kedvesen a Jóisten, ahogy kívánod, neked adom az erdőket.
Azon a régi napon tehát Isten angyala lejött, hogy megszépítse az erdőt. Kacagtak a fák, a virágok és a rétek. Kacagtak a manók és a tündérek, és fent a szikla tetején.

Csak öreg Csönd bácsi nem kacagott, hanem megrázta bosszúsan hosszú zuzmószakállát, úgy, hogy a kicsi csigák alig tudtak megkapaszkodni benne. Összehúzta köpenyét és messzire elhúzódott onnan, be az erdők legsötétebb mélyébe, mohos fák és még mohosabb sziklák közé.
Így na, - mondotta elégedetten az angyal, mert tetszett neki, hogy az erdő megéledt. Így na, most már rendben van minden.
Az erdő pedig élni kezdett. Úgy éppen, ahogy most is él.
A szellő, akit ruhája ráncaiból rázott elő az angyal, járta a fákat, és a fák suttogva beszélgettek egymással. Úgy mint ma is, éppen úgy. Vén fák odvában, sziklák üregeiben, bozótok sűrűjében matattak a manók, s tanítgatták az állatokat mindarra, amit tudni jó és hasznos. Mint ma is, éppen úgy.
Tisztásokon, rejtett nyiladékok napfoltjain virágok nyíltak, s minden virágban egy tündérke lakott, hogy minden madár idejében megtanulja a maga dallamát, és senki az erdőben mérges bogyót ne egyék. Énekeltek, fütyörésztek, csiviteltek a madarak, mesélt a forrás. A Visszhang pedig ült a sziklán halványkék ruhában, és lógatta a lábát. Akárcsak ma, éppen úgy.
Az angyal pedig látta, hogy szép az erdő, és elindult, hogy megkeresse három társát: a Jóság angyalát, a Szeretet angyalát és a Békesség angyalát. Gyertek, - mondta nekik, az erdő majd megnyitja az emberek szívét, és ti elhelyezhetitek benne a magatok kincseit.


Bevitte őket az erdő mélyébe, ott a legszebb tisztásra, amit azóta is Angyalok Tisztásának neveznek. Ott megpihentek és várták az embereket.


Jött az első. De hiába daloltak a madarak, hiába virágoztak a virágok, hiába suttogtak a fák, és hiába mesélte legszebb meséit a forrás, az ember nem látott és nem hallott meg mindebből semmit. Fejszét fogott, levágott egy fát, és elment vele. Szíve nem nyílt meg egyetlen pillanatra se. Rontó-ember volt.
Az angyalok nagyon elszomorodtak, amikor látták, hogy hiába szép az erdő, a rontó-ember nem látott meg belőle semmit. Megsiratták a szerencsétlent, amikor elment zárt szívvel, hidegen. Ez volt az első harmat a földön. Az estéli harmat. Angyalok könnye.
Aztán jött a második ember. Jött, de ő se látott meg semmit az erdőből. Vakon és süketen haladt a maga útján, fejét lehajtva hordta, és száraz rőzsét gyűjtött. Száraz ágakat keresett csupán az élő, csodaszép erdőben. Az ő szíve se nyílhatott meg. Jött és elment. Gyűjtő-ember volt, közönyös ember. Az angyalok megsiratták őt is, még jobban, mint az elsőt. És ez volt a második harmat az erdőn. A hajnali harmat. Búsan álltak az angyalok a tisztás közepén, és sírtak. Siratták az embereket, akik nem látják meg a szépet. Sírtak a fák is, sírt a szellő, a virágok, a tündérek a virágokban. A patak is sírt, a csönd is sírt.
És ekkor jött a harmadik ember. Jött, megállt a tisztás széliben, és meghallotta sírni az erdőt. Meglátta a virágokat, a fákat. Meghallotta a csermelyt. És halkan mondta: Istenem, milyen szép…
És abban a pillanatban lehullt a szívéről egy nagy, rozsdás lakat. Akkor kelt a nap. Kacagó sugarai aranycsikókon nyargalták végig a fák tetejét. Szempillantás alatt felszáradt a harmat, szétfoszlottak a ködök. Ragyogott a kék ég, csillogtak a fűszálak. Egy sárgarigó felröppent a legmagasabb fenyő tetejére, és vidámat, nagyot füttyentett.
És erre egyszerre megszólalt minden madár. Kacagtak a virágok, és kacagott a patak. Tündérek táncoltak a fák alatt, bukfencet vetettek örömükben a manók. A szellő megcsiklandozta a fák leveleit, és fent a sziklán tavaszillatú madárdalokat énekelt a visszhang. Milyen szép! – mondta még egyszer az ember.
Az angyalok pedig odaléptek hozzá, egyenként, lábujjhegyen és nyitott szívébe beletették a kincseket. A jóságot, a szeretetet és a békességet. Magasan, fönt az égben, fehér felhőtutajon a Jóisten ült, maga. És alámosolygott a földre.
Így volt ez bizony, lelkecském, s így van azóta is. Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember. Te látó-ember leszel, ugye?
Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted egy rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt is az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniük kell.
A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündér les rád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek. De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen rád kacagnak. De akkor már a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről.

Csönd bácsi, az öreg, ő csak a fák közül, vagy egy szikla mögül les reád. Kacagsz vagy énekelsz? A napsütötte sziklacsúcson egy kék ruhás lányka ül, lábait lógatja, és hangodra vidáman visszakacag. Te már ismered őt is ebből a meséből. Csönd bácsi nagyobbik leánya, Visszhang a neve.
Haladj bátran, egyre mélyebben az erdő közé. A fák alatt láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi embernek zárva marad a szíve a szép előtt. De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruhájukat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan puha illat-labdáikkal.
Minden olyan szép, puha, és illatos körülötted, minden olyan tiszta és barátságos. Csak haladsz az erdőn át és arra gondolsz, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak. A fák, ahogy egymás közt suttogva beszélgetnek. A forrás, ahogy csobog. A madarak, ahogy dalolva, fütyörészve, csivitelve szökdösnek ágról-ágra. A mókusok, a nyulacskák, minden. Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.
Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz.
És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára teremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.
Te minderről semmit nem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek, körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül és jóságosan alámosolyog.



Csak amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszok hozzád, te mégis jóval viszonzod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon.

Csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem.

Cukkinis süti

Nem leszek gasztroblogger, sőt, sütni sem fogok minden nap, de ezt a receptet már egy éve ki akarom próbálni.
Szóval lereszeltem egy cukkinit, aztán mintha alma vagy más gyümölcs lenne, hozzákevertem a szokásos tojás-liszt-cukor-vaj-kakó sütialapba.
Arányok abszolút titkosak, na jó, nem:

3 bögre liszt
3 bögre cukkini almareszelőn reszelve
Fél bögre kakaópor
3 teáskanál sütőpor
1,5 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál só
3 teáskanál fahéj
Fél bögre puha vaj
2 bögre cukor
3 db tojás
2 citrom reszelt héja
Fél bögre tej
1 bögre dió
0,5 dl rum

Összekutyulni, kivajazott, lisztezett tepsiben 40 percig sütni. Kb 180 fokon.
Lekvárral tálalni.


Lekvárt már korábban főztem, mert angyal vagyok. Vagy inkább tündér. Leginkább meg unatkoztam….
Szóval most még sül a cucc, holnapra.
Mert holnap fotózás a csajokkal, és nagyon várom már. Az arcukat, amikor megkóstolják a sütit….
Már csak pár perc, jól néz ki, és annyira finom az illata! Húhh, meg fogom kóstolni, bár Kati letiltott bennünket a kajáról, hogy gyönyörűek legyünk. De ő meg jól tud retusálni…
Szóval perceken belül beleharapok.
És amennyire türelmetlen vagyok, el fogom égetni a számat, a nyelvemet, és akkor már nem is érzem az ízét, csak habzsolok….
Oké, relax…
Csak most nem akarok üres perceket, nem akarok kósza gondolatokat az agyamból kijönni.
Üres fejjel bambulok, és várok.
És hoppá, a rumot elfelejtettem….
Akkor azt majd mellé kell inni.
Amúgy, finom!
Tényleg. És semmi rántott cukkini érzet! Sőt, nem is látszik, hogy van benne.

Amúgy a cukkini rövid i? Vagy cukkíni?

2010. július 6., kedd

lekvár

Lekvárt főztem
Eperből és szeretetből.
Izzó tűzpiros epercsodát. Rotyogott a láboskában, kavargattam, és beájultam az illatától.
Olvadtak szét az eperszemek a forróságtól, ínycsiklandozó illata az egész házban itt kószál. Nyami-nyami. Rotyogot-fortyogott, aztán üvegbe zártam a csodát. Az illatot, az ízét. Csak nézem, ahogy a piros lében úszkál, majd beledermed az eperdarabka, várom, hogy a folyós massza egybeálljon, és kész legyen.
Csodás reggelik csodás alapja.
Eper reggelire. Így lesz egy könyvcím valóság. Bár ott azt hiszem, pezsgővel volt az eper….
Itt is üvegben lesz, kicsi csavarosban. Csak majd kenyeret sütök hozzá. Mint egy igazi konyhatündér.
Friss kenyér, friss lekvár.
Házisárkányból konyhatündér. Fejlődök, talán.