Keresés ebben a blogban

2014. július 6., vasárnap

Olaszrizling torta a Fröccsteraszon


A keszthelyi Balaton-parton levő Fröccsteraszon már többször voltam, fröccsözni, borozni, limonádét inni vagy sütizni.
A Hullám Szálló teraszán két dolgot nem tudsz csinálni, egyedül üldögélni és unatkozni. Biztos, hogy ismerősökbe és/vagy rendezvényekbe botlasz. A
Zenepavilon mellett most épp óriás kivetítőn a foci VB-t lehet nézni, hétvégén pedig a teraszon koncertek és bulik várnak.
A kilátás csodás, a fák alatti asztaloknál árnyék, látod a teraszról az egész parti nyüzsgést, hallod a strandolókat és a kikötőbe érkező hajókat. Ha üldögéltél már a Balcsi partján, akkor most is fel tudod idézni ezt a háttérzajt, ha pedig még nem, itt az ideje eljönni. Ha a látványra hajtasz, akkor a víz és táj szépsége mellett a szexi pasik és persze szexi csajok sem okoznak csalódást.


Beülhetsz délután, de akár ebéd időben is, persze a legnagyobb nyüzsgés az esti órákban van.
A Fröccsterasz üzemeltetője Bezerics Dani, a Balatoni Kör alapító tagja. Borász, vendéglátó, ízig-vérig a minőségi balatoni vendéglátás elkötelezett híve.
Már a szezonnyitó Balaton Körös Bor Part Midi rendezvényük is zseniális ötlet volt. Itt megkóstolhattuk azt a rizling fröccsöt, amit a Balatoni Kör borászai egy hatalmas pohárban kevertek össze, mindenki a legjobb rizlingjét öntötte bele, így alkotva meg az egyszeri, de felejthetetlen élményt.


Nyolc balatoni borászat tartott aznap este fogadóórát és kóstolót, igazi ízelítőt nyújtva a most borlapon szereplő tételekből. Szent Donát, Szeremley, Istvándy, Laposa Bence, Bezerics, Bujdosó, Légli, Konyári borok, hozzá Zimek pálinkák, igazán szép nyárindító este volt. És akkor még nem említettem a Bergmann-féle levendulás sütit, vagy a Kistücsök, Baricska és Bacchus kencéket-kacsa rilette, harcsa körözött, és vargányás padlizsánkrém kísérte a borokat.


A keszthelyi Fröccsteraszon persze a fröccsön és boron kívül még sok minden más is van, például sütemények.  
A Fröccsterasz süteményeiről tudni kell, hogy napi választék van, két-három fajta sütivel. Mindig friss alapanyagokból, mindig frissen, ha későn érsz, lehet, hogy elfogy valamelyik, az is lehet, hogy egy adott tortát csak jövőre kóstolhatsz újra.
A sütik titka, hogy minden bennük van, aminek bennük kell lenni, tojás a tyúkból, tejszín tejből és nem növényi porokból, friss gyümölcsök, és itt is a mérhetetlen szakmai szeretet, amit a gasztrobloggerként is ismert cukrászuk beletesz. Maimoni a caféblog egyik állandó szerzője. 
Az én új kedvencem az olaszrizling torta, amin hónapokig kísérleteztek, míg a mai ízvilágot elérték. Nem mindegy, milyen alma vagy mandula kerül bele, minden apró részlete fontos. Nekem is, amikor eszem, minden falat fontos, minden falat egy külön élmény. A savanykás alma daraboktól igazi frissítő, cseppet sem édes a torta, kitűnő kísérője lehet egy házmester olaszrizlingből. Az ízek teljes összhangban vannak, a titkos összetevőkre nem tudok rájönni. J
Ha édesszájúbb valaki, akkor a házi krémest kell megkóstolni, elegáns, francia nevén millefeuille, kiejtve milfőj.

Kép: maimoni

A málnaszemek csak úgy mosolyognak a vaníliás krémből, a leveles tészta lapok pedig roppannak, ahogy kell, hallom, ahogy Ancsa falatozza.
Ha sofőrszerepet vállalsz, igazi ínyenc szörpök és limonádék kárpótolnak a fröccsök és balatoni borok helyett.
Én persze nem úszom meg a többiek cikizését, hogy véletlenül sem tudok valami alap citromos frissítővel kiegyezni. Persze, hogy nem, ha ihatok pitypang szörpöt is. Vagy epres-bazsalikomos limonádét. Az eper-bazsalikom páros nekem nagy kedvencem, ebben a variációban sem okozott csalódást.


A citromsárga pitypangvirágból készült szörp édes, szódával nagyon kellemes, bizsergetően mézes élmény.
Szerintem igenis jó, ha az alap ízeken kívül a merészebb variációk is felkerülnek az itallapra. A levendulás fröccsöt/Lady levander/ még nem kóstoltam. Ez a tétel aztán teljesen kiütötte a fiúknál a biztosítékot. Nekik jó a hagyományos rosé fröccs. Pedig kipróbálhatták volna a Maci fröccsöt is, egy kellemes rosé málnaszörppel és szódával, vagy a Huncut bodzát, olaszrizlinget bodzaszörppel.
Legközelebb Bezerics Dani Szexi habzóborát és a kávés limonádét kóstoljuk! És a kencéket, krémeket!