Keresés ebben a blogban

2012. szeptember 6., csütörtök

Sylti fokhagymás copfok


Mivel itt  Sylten most nagyjából novembert idéző idő van, gondoltam, egy kelt tészta jól felmelegít bennünket. Egyrészt a sütő, másrészt a fokhagymával ízesített tészta.
Alapreceptként Tündi medvehagymás pogácsáját variáltam anyukám kelt tésztájával, és ebből lett egy lágy, könnyen formálható alapom, amiből kicsi perecek, kisebb-nagyobb fonott copfocskák lettek.
És ha kevés a tepsi, megtoldottam néhány grillezős alutálcával-ezeken is szépre keltek és sültek a tészták.

Hozzávalók:
4 bögre liszt-ez kb fél kg
1 csomag porélesztő-nem találtam a boltban hagyományosat
2 evőkanál cukor
1 evőkanál só
150 g fokhagymás krémsajt
150 g puha vaj
3,5 dl langyos tej
1 felvert tojás a tészta tetejére

Elkészítés:
A lisztet összekevertem a sóval, cukorral, porélesztővel, majd beledaraboltam a puha vajat és leöntöttem a langyos tejjel. Kézzel összedolgoztam a tésztát, a vaj a tejtől és a kezemtől szépen beleolvadt a masszába. Öt percig gyúrtam, ekkor már elvált az edény falától, és beletettem a krémsajtot is. 
Ezzel megint dagasztottam öt percig, majd konyharuhával letakartam, és a meleg radiátor közelében 50 percig pihentettem. Igen, fűtünk is. Napközben is.

Mivel nincs sodrófám, nem tudtam a megkelt tésztát elég vékonyra nyújtani, ezért két cipóra szedtem, és nem pogácsát szaggattam belőle. 
A cipókat tovább daraboltam, és lisztezett asztalon kézzel hengereket formáztam belőlük. A hengereket pedig vagy összefontam, vagy még kisebbekre vágtam, és kis pereceket formáztam belőlük. Egy adagba még reszelt sajtot is tekertem. Mindent megkentem az enyhén felvert tojással.
Sütőpapírral bélelt tepsiben 190 fokon 15 perc alatt készültek el. Az első adagot akkor tettem be sülni, amikor minden forma kész volt, így még a tepsiben is keltek vagy negyed órát.
Kellemes fokhagyma illatú és ízű, aranybarna, belül puha tésztát kaptam végeredményül.
Ha natúr krémsajttal készíted, ideális a gyerekeknek tízóraira, uzsonnára is, fémdobozban pár napig tárolható. 
És igen, a tenger ősszel is kék, és az égig ér.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése