A múltkori krabben-beszerzésből még maradt egy adagnyi a
fagyasztóban, ezt most nem paradicsommal, hanem vajjal és gombával készítettem
el.
Ha gyorsan elkészíthető vacsit akarunk, de ráérősen tudjuk
megenni, akkor a krabben tökéletes választás. Hamar elkészül, és sokáig az
asztal mellett üldögélünk, mire megküzdünk a kicsi falatokért. Közben lehet
borozgatni is.
Hozzávalók:
20 dkg gomba
20 dkg előfőzött krabben/garnélarák
2 evőkanál vaj
4 gerezd fokhagyma
Só
Rozmaring
Bors
Elkészítés:
A vajon megpirítom az apróra szelt fokhagymát, majd erre
dobom a feldarabolt gombafejeket. Kicsit pirítom, sózom, borsozom, majd
hozzáöntöm a rákocskákat. Amint átforrósodtak, nyakon öntöm egy dl vízzel, majd
rozmaringot és még egy kis sót adok hozzá.
Közben egy másik edényben rizst főzök, hát, ez tasakos 12
perces gyors rizs volt, de ez sem rossz.
A rákos gombás szószt összeforralom, a végén pedig a rizs
főzőlevéből is teszek bele egy decit, ez egy kicsit besűríti.
Ha kész a rizs, hozzáöntöm a gombás rákocskákhoz, pár percig
hagyom, hogy összeérjenek az ízek, és tálalom.
És ismét egy maszatos vacsorához jutunk, a fej utáni
harmadik szelvénynél megcsavarjuk a rákocskákat, lehúzzuk a farkukat, majd a
fejüket. Hmmm. Nagyon finom.
Ha marad, másnap pirítóssal is tökéletes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése