Keresés ebben a blogban

2012. július 22., vasárnap

Sajtos rúd


 Aki régóta olvassa a blogomat, tudja, hogy szeretem a „gyorsan valami finomat kevés edényben elkészíteni” recepteket.
Ez a sajtos rúd is ebbe a kategóriába tartozik, és olyan gyorsan fogy el az asztalról, hogy időd sem lesz megkérdezni a vendégektől, hogy ízlik-e nekik. Célszerű ezért az alábbi adag dupláját elkészíteni, és ha mégis maradna belőle néhány rudacska, fémdobozban tárolhatod.
Hozzávalók:
40 dkg liszt
1 teáskanál só
10 dkg reszelt sajt
1 evőkanál apróra vágott vagy szárított oregáno
20 dkg puha vaj
2 tojás
8 evőkanál hideg víz

Elkészítés:
A lisztet a sóval, oregánóval és a reszelt sajttal összekevertem, hozzágyúrtam a puha vajat, majd a 2 tojás sárgáját, végül pedig a vizet. 10 percre hűtőbe tettem a tésztát, így könnyen sodorható lett. 2 cipóvá szedtem, lisztezett deszkán kb. fél centisre nyújtottam, és recés késsel csíkokat szeltem.

Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam a rudacskákat, megkentem őket az enyhén felvert tojásfehérjével. A tetejükre is lehet reszelt sajtot tenni, de önmagában vagy szezámmaggal, köménymaggal megszórva is finomak.

180 fokon 15 perc alatt aranybarnára sültek az apró falatok. Azért érdemes figyelni, mert a harmadik tepsinél már gyorsabban elkészültek.
Miután kihűltek, pikk-pakk el is fogytak.
Az alaptészta recept módosítható egyéb zöldfűszerekkel, akár medvehagymával vagy aszalt paradicsommal is turbózható. A sajtot pedig a családi, baráti ízlés szerint válaszd hozzá. Én alap trappistával sütöttem, de igazán finom lehet parmezánnal vagy egy jó érett hegyi sajttal is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése