Írtam már piacos bejegyzéseket, ez a nehezebb fajta, az álláspiac lesz, a kép sok mindent elárul a mai viszonyokról.
Volt szerencsém testközelből megtapasztalni, milyen az, amikor nincs munkám, és keresni kell új helyet.
És a szerencse szó nem elírás vagy irónikus megjegyzés most, mert úgy gondolom, életem legjobb augusztusán vagyok túl, és receptre kellene felírni mindenkinek pár év munka után egy hónap feltöltődést.
Jó, nyílván a végkielégítés nélkül kicsit zanzásabb lettem volna...
És persze, hogy értek rossz élmények, negatív tapasztalatok is közben, de ettől érdekes.
Első lépés ugye egy új telefonszám, aztán indulhat az önéletrajz gyártása.
Mit írjak bele, sokat, keveset? Hol mi fog imponálni? Legyen fotó vagy ne legyen?
Milyen legyen a szerkezete? Milyen betűtípust válasszak? Hogy lesz a legjobb? Ha csak az elejét olvassák el, mi legyen ott? Mivel vegyem rá őket a többi rész elolvasására?
Fura, hogy az előző években én szűrtem az önéletrajzokat a premednél, sőt, nem kevés interjút is levezényeltem, az asztal másik oldalán.
De ez most az én bemutatkozásom, az én életem.
Köszönöm Krisztinek, hogy rutinos szemmel átnézte, javította, és tanácsokat adott, mit tegyek, ha behívnak.
Ha behívnak. Tudatosan csak olyan állásokat pályáztam meg, ahol minden feltételnek megfeleltem, mégis csak a töredékük jelzett vissza.
A legtöbb cég még automatikus, köszönjük, hogy jelentkezett blablát sem küld. Pedig ez egy ingyenes funkció a profession oldalán, csak egy ikszet kell tenni a megfelelő rubrikába. Két másodperc lenne.
Szóval az elején nem írtak, nem hívtak. Napokig néma csönd, ez zavart.
Aztán egy ismerős ajánlására megcsörrent a telefon, mehettem az első megmérettetésre.
Nem tetszett, és ezt rossz érzés volt kimondani. Nem volt szimpatikus a hely, a légkör. Közben mindenki nekem drukkolt, hogy hurrá, behívtak, én meg megint nem feleltem meg az elvárásoknak. Annak, hogy örüljek, és nem akartam a második kört. Esélyem lett volna rá, de nem akartam azt a munkát. Válogattam volna, de nem volt miből. Mégsem akartam. Pedig nem tettek fel hülye kérdéseket, tetszett nekik, amit meséltem az eddigi munkáimról, de a légkör fagyott volt.
Aztán volt telefonos interjú is, ahol a kérdező, az igazgató sokkal bénább volt, mint én. Akadozott, döcögött a kérdéseivel, nem is tudom, mire volt igazán kíváncsi. Nekem volt kínos, komolyan.
És egyszer épp shoppingolás közben újra csörög a telefon, Kati jegyzetel valami fecnire, és másnap mehetek!
Hurrá! Persze eltévedtem Érden, nem kicsit, így telefonálnom kellett, hogy késni fogok. Jó első pont.
És másfél óra beszélgetés után kiderül, hogy minden szuper, csak fele annyi pénzt adnának, mint amit kérnék. Hukk, hideg víz...Mi a francnak hívtak akkor be?
És valami sablonszöveg, hogy majd egyeztet az ügyvezetővel, mert van valami másik munka is.
Persze, persze. Morogtam napokig...
És aztán újra hívtak, a másik munka miatt.
Amit el is vállaltam, amit most csinálok.
Nem volt sikerkosztümöm, sőt, kölcsönszoknyában jöttem a második körre.
Tudom, hogy szerencsés vagyok, mert nem kellett munkanélküli segélyért sorban állnom, hogy nem kellett azon agyalnom, mi lesz velem, és tudom, hogy ezután sokkal könnyebben tudok majd váltani, lépni, ha ez itt nem tetszik majd, mert tudom, hogy képes vagyok rá.
És tudom, hogy van kikre számítanom.
Ja, és nem térdeltem....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése