...Avagy borkóstolás werk módra
Az asztalon sorakoznak a boros üvegek, egy fiatal srác bontogat, dugót szagol, és kortyolgat.
A palackok címkéje messzire virít, színes, kacskaringós betűk-képek-élet.
Nem láttam még ezeket, ez persze engem minősít.
Annyit tudunk róla, hogy ő egy újgenerációs borász, a miklóscsabi. Így egyben, kisbetűvel.
Aztán elkezdődik az óra, ahol még sok mást megtudunk róla.
Körbeadja a fehérboros poharakat, tölt, mesél, tölt, mesél, reggelig hallgatnánk, kérdeznénk. Tölt, és mesél.
Mesél arról, hogy ő nem kézműves borász, nem egy agyonmarketingelt, óriás üzemű borász, hanem egy újgenerációs, családi pincészetet vezető, hiteles, újhullámos, minőségi szakember, ahogy magát nevezi: élményborász.
Családilag művelik a szőlőt, készítik a bort, és kínálják a kóstoló szájaknak.
A móri borvidéken közel 300 éve folyik bortermelés, erre a hagyományra építette rá szakértelmét a Csabi.
Aki olyan élvezettel és átéléssel meséli, hogy a saját pincéjében rendezett borkóstoló miben különbözik egy tantermi gyorstalpalótól, hogy szinte érzem a pince dohos falait, érzem a hordók illatát. És szeretném érezni az első körös pálinka ízét a nyelvemen, aztán az első pohár fröccsét, hogy oldódjon a hangulat.
20 kíváncsi nő és egy férfi hallgatja, pálinka nélkül is laza a hangulat, jönnek a kérdések.
Hogy miért így nevezi a borokat? Miért lesz egy bor utazóbőrönd vagy tündérkert? Hogyan kerül rá a címkére a testvére arcképe? Ki tervezi a cimkéket, ki írja a bemutató szöveget?
És hogyan is kell érezni a szánkban a vajasság ízét? Baj, ha valaki nem érzi, ha nem asszociál az animális jegyekre? Ha valaki csak borissza, az miben más, mint egy borszakértő?
Hogy találják meg az optimális egyensúlyt a cuvéknél?
És nem lehetnék én is tesztkóstoló? Hogy aztán hasonlóan frappáns borbemutató szöveget írjak?
Mámor Cuvée Mór 2008: zamatos. Ropog. Csókában. Gyümi gyöngysor. Jelleg remek, fajta dübör. Heves stílus lüktet. Szánk addig, fülig. :)
A szőlő és a bor iránti elkötelezettség és tisztelet mellett teljes szívvel és igazán egyedi stílussal tálalja a nagyközönség felé a készletét. Ami emberi léptékű, évi 10-12 ezer palack. Ez 10-12 ezer szőlőtőke, ha jól emlékszem. Egy tőkéről 0,9 l mustot adó szőlőt lehet optimálisan szüretelni, ez válik aztán kb 0,75 l palackozható borrá. Vagy tölgyfahordóban, vagy reduktív eljárással, duplafalú acél között. A részletekbe nem mennék bele.
És igazán arra sem emlékszem, hogy 4 vagy 5 féle bort kóstoltunk-e. Még jó, hogy a tényszerű dokumentálást a HVG blogon megírják…
Mert a borok finomak, ihatóak, és kicsit becsíptem a végére. Egész kicsit.
De arra emlékszem, hogy a borospohár széléről kapuíveket hagyva csúsztak le a pohár falán maradt cseppek, hogy a nem férünk a bőröndbe chardonné volt a csapat kedvenc bora, de nekem a mámor cuvée illata maradt meg hosszú ideig az orromban. Akár egy parfüm. Friss, lüktető, egyedi.
Persze, megtanultuk, milyen sorrendben, hogyan elemezzük a poharunkban levő bort.
Először ugye a vizualitás, amikor a színét, árnyalatát, tisztaságát figyeljük, majd játékosan megtekerjük a pohárban, táncol a bor, és már jönnek is az illatok, bekapcsolódik az orrunk, és szűrjük befelé a szagokat.
Aki gyakorlott, az már különbözteti is meg a minerális, vegetális, animális jellegeket, aki pedig, mint én, csak ismerkedik, még csak egyben érzi az illatot, és a hallottak alapján próbálja szétszedni az orrában levő egyveleget.
Hogy a hú, de kellemes, belekóstolnék már érzésen túl konkrétabb jegyeket is felismerjek.
Szerencsére a szájban gusztálásig is eljutunk, egyszer kértük csak a Csabit, hogy kicsit lassítson a tempón…
Szóval a szánkban is szétszedtük az ízeket, az érzeteket, az élményeket, mielőtt lenyeltük volna a bort.
Megkóstoltuk, leteszteltük, jó volt.
A pincészetről részletek: www.mikloscsabi.com oldalon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése