Keresés ebben a blogban

2010. szeptember 28., kedd

Liliomkert



Hetek óta terveztük, hogy a teliholdat követő hétvégén elmegyünk megnézni a Liliomkert piacot Káptalantótiban.
Egyre több helyen olvasni, hallani a helyről, a weboldalukon is nagyon sok érdekes infó van.
www.liliomkert.lapunk.hu
A Balaton-felvidék egy eldugott szegletében egyszer csak úgy döntött valaki, hogy a kertjében kipakolhatnak a környékbeli gazdák, háziasszonyok, és elkezdődhet a vásár(nap).
Fák tövében, bokrok között, persze egy aszfaltos út mellett, hogy könnyen rátaláljon az át- és odautazó. Mint a középkorban, lassan alakult ki az árusok és a vásárlók köre, szájról-szájra terjed, hogy a Liliomkertben finomságok kaphatók.
Persze a nagy magyar valósághoz hozzátartozik, hogy nincs piac engedélye a helynek, ez talán még több kíváncsiskodót hoz a környékre.
Tehát beszélnek és írnak a helyről, a szellemiségéről, és a varázslatos nyugalomról, ami a környékből árad.
Hát, nyugalom helyett a még a múlt vasárnapi csöpögős, hideg időben is több száz vásárló, látogató járta az árusokat, kóstolgatott, kérdezgetett és vásárolt. Emléket, eleséget, kacatot vagy értékes antik mütyüröket.
Volt ott minden, ami eladható.
A háztáji gazdaságban termett karalábétól a kecskesajton keresztül az ócska bőröndig, mindenre volt vevő.
Az árusok mosolyognak, válaszolnak a hülyébbnél-hülyébb kérdésekre, és nyílván, csak este, otthon beszélik meg, hogy: Na, lejöttek Pestről, és tátva maradt a szájuk… meg üres lett a pénztárcájuk.
Mert ügyesen kitalálták, felépítették ezt a helyet, hátsó gondolataim szerint tudatosan megtéve vagy kihagyva lépéseket a népszerűsítés kedvéért.
Ma már fővárosi családok, baráti társaságok ruccannak le vasárnaponként, hogy házi lekvárt, süteményt, vagy igazi tyúktojást vegyenek. Aranyáron, persze. És megírják a divatos gasztrolapok, forgat néhány tévé, és bizonyos körökben trendi dolog lett a káptalantóti piacon bioszörpöt venni….
És igen, tudom, hogy mennyi munka van a befőzésben, tudom, hogy süteményt sütni idő és pénz, de a Liliomkert árai alapján az idejáró vásárlók ezt nem tudják. Mert gondolkodás nélkül kifizetnek 800 Ft-ot 2 dl alma-répa lekvárért, amit ugyan hajnali szellőnek neveztek el, vagy vesznek egy szelet biosütit 450 Ft-ért.
Minden elismerésem a kecsketartóké, akik hajnalban fejnek, és készítik a sajtokat, fűszerezik különlegesre az ízeket; vagy a hentesé, aki hajnalban disznót etet, és takarít, hogy aztán a gyönyörű sonkát eladhassa itt. Csöpögött a nyálam, persze, kóstolni lehetett mindent.
Azt is tudom, hogy a befőzéshez meg kell termelni a gyümölcsöt, zöldséget, kapálni, öntözni, szüretelni kell; aztán mosni, szeletelni, kavarni, ízesíteni és üvegbe zárni.
De úgy láttam, megéri, hiszen nagyjából egy szelet eladott süti fedezi az egész tálca költségét, és a lekvárok, szörpök is szép hasznot húznak.
Hogy számomra mi a tanulság?
Az, hogy az emberek szívesen adják ki a pénzüket olyan termékekért, ami mögött ott áll a termelő, akitől lehet kérdezni apró kis titkokat, és egyre nagyobb szerep jut a hétköznapokban is a háztáji, házi termékeknek.
Csak van, aki készíti, és van, akinek most még semmi sem drága, és megveszi. Pedig ő is megfőzhetné…
Persze, kell a hangulat, a fák alatt megbújó kis placc, és a varázslat, ami ezt a helyet tényleg körül lengi.
És miért szeretnék még elmenni ide? Hogy megnézzem, jövő nyáron melyik fa alatt áruljam az izzó lávát vagy az édes bűnbeesést.

1 megjegyzés:

  1. Részemről cukor nélküli, hagyományosan rézüstben főzött szilvalekvárral tudok hozzájárulni a piaci élményhez. Árusitás akár Bp-en. Plussz, ha valaki szeretne, van jóféle házipálinka is szilvából, almából. Megrendeléseket várom! Kriszti

    VálaszTörlés