A Budai Gourmet vasárnap délután és este is jó volt. Gondoltuk, majd jól megnézzük a kifáradt standokat és megbirkózunk a vasárnap délutáni tömeggel, de szerencsére sem tömeg, sem unalmas kiállítók nem voltak. Az egyetlen bajunk csak az lehetett, hogy nem tudtunk mindent megkóstolni, letesztelni.
Ma olvastam pár nyavalygást arról, hogy ismét sikerült egy drága rendezvényt létrehozni. Nos, valóban nem volt olcsó, de az ár-érték arány szerintem teljesen rendben volt. Ilyenkor mindig azt mondom, nézzük meg, hogy egy mekis menüért mennyi pénzt ad ki valaki, aki puccosnak talál egy ezer forintos libamájat. És ugye van különbség.
Tehát aki mekibe akart menni a hétvégén, az nem jött a Gourmet-ra, de így legalább senki nem finnyázott a marhapofákon, rántott hurkákon.
Mit is akartunk mi megkóstolni? A startégia szerint az Anyukám Mondta olasz focacciaját mindenképpen, desszerteket sokat, és libamájat mindenképp.
Az hogy egyik percben esett, aztán trópusi hőség lett, nem vette el a kedvünket, a bodzaszörp és a friss fehérborok kiváló szomjoltók voltak.
A teljesség igénye nélkül sorolom fel a falatokat, kiállítókat, egy délután nagyon kevésnek bizonyult az összképhez.
Tehát, Anyukám Mondta Encsről. Egy testvérpár a világ egy eldugott szegletén megalkotta az éttermet. Ahol a bodzaszörp bodzából van, tényleg, teljesen olyan volt az íze, mintha az én anyukám készítette volna. És az olasz focaccia...ahhh. Ez a pizza rokona, levegős, könnyű tészta, rajta bivaly mozarella, friss bazsalikom, pármai sonka, olívaolaj. Ennyire egyszerű? Tökéletes.
Ha szörp, akkor egy érdekes találkozás: rózsaszörp levendulával. Igen, levendulamániás vagyok, és igen, rózsafüggő is. És a rózsáimat körbeültettem levendulával, hogy ne legyenek tetveim, és a szirmokból én is tudjak legalább sütit készíteni. Mert szörphöz több kéne. Sokkal. De a Vértes lábánál a Valahatanyán készítenek sok más mellett rózsaszörpöt is. Érdemes megkóstolni.
Ha már tanya, akkor találtunk egy sajtos tanyát is, ami a meglepő, hogy Keszthelyen csak pár utcával odébb van a műhelyük, és még nem hallottam róluk...Ez engem minősít, de már megvan a következő gasztrotúra helyszínem. Sajtkészítő műhely, Magdasajtok. Tehénből és kecskéből. Sajtok tejből.
Sok más sajtos, szörpös, lekváros, sonkás volt kint, nem kóstoltuk és nem beszéltük végig mindegyiket.
Ahogy a borosokat sem, pedig érdemes lett volna.
A Bortársaság rizling körére neveztünk, ahol 3 pince olaszrizlingjeit kóstolhattuk. Igazán jó érzés volt boros pohárral a kézben sétálgatni, kóstolgatni, leülni, beszélgetni, nevetni, barátkozni. Jó volt a hangulat, kellemes a környezet, minden hétvégére hasonló jókat szeretnék.
Az olaszrizling kör borai: Bott Frigyes 2010, Gellavilla Öreghegy 2009, Györgykovács 2007.
Nekem a balatonszőlősi Gellavilla volt a legzamatosabb közülük.
A kora este desszertvadászata az alábbi összegzést hozta: az Auguszt Cukrászda inkább szép, mint különlegesen finom, a Zazzi és a Pataki viszont tökéletes külső, tökéletes belső, legyen az robbanós karamell csoda, mákos barackos álom, vagy egyszerű eperkosárka.
Az est fénypontja nálam a libamáj volt, bár én függő vagyok, és talán nem túlzás azt mondani, hogy bármikor, bármennyit. Már ha jól van elkészítve. A Tigris most sem okozott csalódást, a mellette levő DiVino pedig tudta, mit öntsön a poharunkba a rebarbarás, hideg libamáj mellé. Sebestyén Csaba szekszárdi cserszegi fűszerese fröccsnek felhúzva nagyon passzolt a májhoz. Aminél elidőznék kicsit. Hideg libamáj, medvehagyma mártás, friss dió dresszinges zöld saláták és rebarbara. Puha, vajasan krémes, omlós csoda.
És zárásként egy desszert, miklóscsabi felszolgálásával és ajánlásával, szintén a Tigrisből: mák mousse eperhabbal. Meseszerű. Mint Demi Moor királyleányka, aki már az illatával levesz a lábadról.
Tökéletes falatok és tökéletes kortyok, nagy baj nincs ezzel a világgal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése