Keresés ebben a blogban

2011. január 18., kedd

Luca napi varázs süti manókapszliban rózsaszín virágok illatával



December 13-án varázsolni szoktam, valami jövőre vonatkozó, megbűvölős dolgot a gyertyafénybe mormolva, miközben fél lábbal ugrálok a küszöbön.

Idén nem voltam jövőbe látós hangulatban, viszont vészesen közeledett az év vége, és a cég, ahol most dolgozok, nem szánt keretet az üzleti partnerek megajándékozására.
Nekem ciki lett volna üres kézzel megköszönni a közös munkát, így Luca napi varázs süti csomaggal jártam körbe a grafikus-futár-rendezvényszervező-recepciós-intézetvezetős partnereket.

Hogy mi került a manókapszliba? Akkor nem árultam el, most itt van a szuper titkos recept.
Kezdjük az illattal. Egy kedves barátomtól kaptam egy csokor rózsaszínű jácintot, azzal az utasítással, hogy ne a hálószobába tegyem, mert beájulok az illatától. Így kerültek a virágok a konyhába, és az illatuk a süteménybe. Igen, télen, jácintot, frissen vágva. Köszönöm, persze.
Illat kipipálva, a muffinkapszli pedig most zöld manómintás lett.

A muffin az alap csodás csokis muffinból indult, aki ismer, az pedig tudja, hogy mindig kiegészítem valamivel ezeket az alaprecepteket.

Tehát a hozzávalók:
15 dkg liszt-én teljes kiőrlésű rozslisztet használtam
2 tojás
15 dkg vaj
15 dkg cukor-fele barna
3 evőkanál barack lekvár-na, itt cseréltem ezt le a paradicsom lekváromra, ami kicsit hígabb, ezért pont passzolt a fajsúlyosabb rozsliszthez
½ csomag sütőpor
5 dkg kakaópor
5 dkg étcsokoládé
És ízfokozásra még tettem bele:
Késhegynyi őrölt fajéj
Fél narancs reszelt héja
És egy kevés mézeskalács fűszer

Elkészítés:
A sütőt 170 fokra előmelegítettem, míg összekutyultam a hozzávalókat. A közelben illatozott a jácint, tehát az illataromák is belekerültek.
A lisztet a sütőporral, kakaóval és száraz fűszerekkel összekevertem. A tojásokat eldolgoztam a langyos vajjal, cukorral, amihez hozzáöntöttem a paradicsomlekvárt. Ebbe borítottam a lisztestál tartalmát, a végén pedig a narancshéjat és az összetört csokit.
Kapszlikba kanalaztam és 20 perc alatt megsütöttem.
Másnap pedig felfalták, és mivel Luca napi varázs sütiként ették, még kívánhattak is hozzá valamit. Teljesülni fog, megígérem, mert amíg sültek, addig varázsigéket mormoltam.
Biztos a jácint illatától…
Farsangi sütinek is jó, próbáljátok ki!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése