Világkonyha

Ezzel a címmel tartott fűszerkalauz órát nekünk, gasztrowerkeseknek, vagy ahogy magunkat hívjuk, haladó hedonistáknak Mautner Zsófia, akit legtöbben a Chili és vanília blog valamint szakácskönyv szerzőjeként ismertünk.
Kicsi gurulós kisbőrönben érkeztek a fűszerek, és persze felismerő teszttel kezdtük.
Négy kis tégely, óriási illatkavalkád. Ismerős és sosem érzett aromák.
Az őrölt szegfűszeg illatát felismertük, de amikor az igazi fűszert megláttuk, akkor csodálkoztunk el igazán. Hogy az eddig tasakban kapott, narancshéjba szurkált kis vackok ócska utánzatai csupán ennek az Indonéziában és Zanzibárban őshonos fűszernek. Amivel megtűzdelhetünk egy csirkemellet, meglocsolhatjuk tejföllel, és süthetjük is.
A következő őrlemény a kardamon volt, melyből India termeli a legtöbbet a világon, de el is fogyasztják, így Guatemala a legnagyobb exportőr. Ezt a fűszert leginkább az arab és skandináv konyhák használják, kitűnően párosítható tejtermékekhez, tejberizshez és almás, gyümölcsös desszertekhez. A répatortát pedig egyenesen a mennyekbe emelheti.
Ha jó az illatmemóriám, akkor én egyszer fürödtem kardamonos-tejes habfürdőben….
A tonkabab napjaink divatos fűszere, olyannyira, hogy én még nem is használtam. Keserűmandulára emlékeztető illatával jól illik mind a fehér mind a keserűcsokihoz, de kacsamellhez is kitűnő.
Megfogdostunk és illatoltunk egy darab kassiát, ez egy fahéjféle, tulajdonképpen egy ágdarabka Vietnamból. Illata és íze intenzívebb és finomabb a hagyományos fahéjnál, frissen, sütés után kell a süteményekre reszelni. Jó, ha van hozzá speciális reszelőnk!
Beledugtuk az orrunkat igazi sáfrányba is, mely a világ legdrágább fűszere, 1 g akár 14 EUR is lehet. Az igazi sáfrány teljesen vörös, már-már sötétbordó színű, és csak nyomokban hasonlít a nálunk kapható sáfrányos szeklicére, mely ugyan megszínezi az ételeket,de ízt nem ad hozzájuk.
Aztán amikor már tele volt az orrunk, kezdtük el körbeadogatni a különféle borsokat. Mint egy igazi varázslóládából, úgy kerültek elő és körbe az üvegecskék.
A manigetta egy lágy, édeskés illatú bors, ami melegséget ad az ételhez, akár csokoládéhoz, akár kínai szójaszószokhoz adhatjuk.
A tasmánhegyi borsnak hűs, ánizsos illata van, a szecsuáni ezzel szemben annyira intenzív, hogy lezsibbasztja a fél arcunkat. A vörös, meleg pondicserri pedig a világ legdrágább borsfajtája.
És a sók. Nem az volt a kérdés, hogy jódozott vagy csak sima asztali…A színe, a kristályok formája, mind más ízt rejt, és ad ki magából, ha ételre kerül.
A fekete színű Hawai vagy a vörösborral festett rózsaszín egész más ízt ad.
A szinte pehelyszerű maldon só libamájra, sült zöldségre vágyik.
Nem hittem volna, hogy a sók is más ízűek lehetnek, ami sós, az, sós, ugye és pont, de egymás után megkóstolva őket a különbség tényleg érezhető volt.

Két fontos tanulsága van a fűszeres órának is.
1. Csak minőségi alapanyagot, fűszert használjunk, nem érdemes az utánzatokat, téglaporral kevert aromásított porokat venni, mert közelébe sem jutunk a valódi ízeknek. Az egyszeri, nagyobb összegű kiadás pedig akár évekig eláll a polcon mutatós kis üvegében. Lassan talán nálunk is újra divat lesz fűszeresnek lenni, apró kis boltokban a világ ízeit kicsi üvegekben árulni…
2. Ha pedig megvettük a fűszert, vagy megtermeltük a konyhakertünkben, ablakunkban, akkor pedig a saját és szeretteink szájízéhez kísérletezzünk, próbálkozzunk az ízek párosításával. Nézzük meg, mit ajánlanak a szakácskönyvek, de bátran támaszkodjunk a saját fantáziánkra is.

Nálam ma este így sült a tök a sütőben vaníliás paradicsomlekvárral kenegetve, és az almák tengeri sóval és rozmaringgal vagy bazsalikommal meghintve.
Illat és ízorgia, hagyományos alapanyagok összekeverésével.
Tökéletes lett.