Keresés ebben a blogban

2012. január 12., csütörtök

A legendás Rózsakő

Ma ismét kicsit hazagondolós, nosztalgiázós estém van, és rátaláltam erre az írásra, amit még ősszel ígértem, a Varga Pincészetnél tett látogatásom után, csak ugye közbejött ez a világgá menés, és elfelejtettem.
Most egy kis Balaton-idézés, irány Badacsony, és a Rózsakő.

A régiek szerint ezen a badacsonyi bazaltkövön üldögélt szívesen Kisfaludy Sándor feleségével, Szegedi Rózával, és gyönyörködtek a Balaton szépségében.

A helyiek úgy tartják, hogy a Rózsakőnek varázsereje van.

Ha egy fiú és egy lány együtt, egymás kezét fogva ráül a kőre, a Balatonnak hátat fordítva, akkor még abban az évben egymáséi lesznek, összeházasodnak. A legenda szerint az is elég, ha csak a fiatal lány üldögél a kövön, és sóhajtozik vágyott szerelme után, mert a fiú egy éven belül feleségül veszi.

Én jobban hiszek az első változatban, amikor ketten mennek fel a kőhöz, kézen fogva, és ha visznek magukkal egy üveg Rózsakő bort is, talán a romantikus lánykérés is megtörténhet.

A Rózsakő bort az 1950-es években találták ki, nem borok házasításáról van szó, hanem önálló szőlőfajtát hoztak létre a növénynemesítők a badacsonyi kéknyelű és a budai zöld fajták keresztezésével.

Ez a még kevésbé ismert bor a Varga Pincészet Aranymetszés családjának is az egyik kiemelkedő tagja, a fajta és a terroir nagy találkozása.

Sárgarózsára emlékeztető illata, mélysárga színe talán első benyomásra egy édes ízélményt kívánna, meglepő azonban a vulkanikus, ásványi ízjegyek dominanciája a szánkban, ami a mézes jelleg után egy sós lecsengést eredményez.

Érdemes kortyonként kóstolgatni, hosszú beszélgetésekhez iszogatni, mert az érdekes ízvilág így tud kiteljesedni.

Határozottan kellemes, különleges élményű bor, mely akár a Rózsakövön üldögélve is elfogyasztható.

Ha teljes pikniket tervezünk, a bor mellé vigyünk magunkkal egy házi kenyérrel készített gyömbéres-mézes sertéssültes szendvicset.

És amíg elfogy a bor, meg lehet ejteni a lánykérést is.

Hogy beteljesedjen a legenda.

Esetleg, ha valaki jár erre a Tiroli hegyek felé, hozhatna pár palackkal nekünk.

2 megjegyzés:

  1. A bor melle en kernek egy lanykeresre alkalmatos ferfiegyedet is. Lehet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Krisztinka, én most egy üveg Rózsakővel is beérném itt a világ végén. Nem kell hozzá se herceg, se fehér ló....

      Törlés