Eperrebarbarrrrrrra

A rebarbarás libamáj óta fontolgatom, hogy végre én is letesztelem, mit tudok kihozni belőle a konyhámban.
A rebarbarából.
Óvatosan lekvárral kezdem, sok baj nem lehet, az eper mindig mindent visz, és már kóstoltam őket együtt.
A lekvár pedig legfeljebb nem egy hét alatt fog elfogyni.
A szakirodalmat lapozgatva az összetevők közé kerülhetne vanília vagy gyömbér, netán menta is, de elsőre az alapvariációval próbálkozom, és óvatos duhajként nem fele-fele arányban vegyítem a gyümölcsöket, hanem 80-20 százalékban. Így is kap egy pikáns ízt a hagyományos lekvár, aztán ha bejön az ízvilág, akkor a következő adagban növelem a rebarbarát benne.
A gyümölcsnél még elidőzök, hisz a rebarbara tulajdonképpen zöldség, aminek a szárát fogyasztjuk. Igazán különleges növény, a sóskafélék családjába tartozik, szárát mégis úgy pucoljuk, mint a spárgát. Jellegzetes savanykás íze nagyon markáns, ezért kezdem óvatosan a vele való viszonyomat.
Az eperrebarbarrra lekvárom hozzávalói:
20 dkg rebarbara
80 dkg eper
50 dkg cukor
1 tasak dzsemfix 2:1

Elkészítés:
Megmosom, majd leszedem az eper csumáját, és a nagyobb darabokat kettévágom.
A rebarbarát meghámozom, majd fél cm-esre karikázom.
Összekeverem a cukorral és zselésítő anyaggal, majd felteszem főni. Már így is mesés illata van, de a melegtől az egész lakásban érezni lehet a savanykás eper illatát.
Nagy lángon, állandó keverés mellett felforralom, majd még 3 percig főzöm. Közben kavarom-kavarom, hogy le ne égjen! És szippantom az illatokat, amik szállnak fel, és figyelem, ahogy a tűzpiros eberdarabok elvegyülnek a fűzöld reberbarával. A végén viszont a piros győz. Az eper és a rebarbara is megpuhul, tűzvörös levet ereszt.
Ha kész, forrón üvegekbe töltjük. Dunsztoljuk, és várjuk a vendégeket.
Reggelire friss kaláccsal igazi vendégmarasztaló fogás lehet.
És az íze? Tökéletesen harmonizál a savanykás az édessel.