Keresés ebben a blogban

2011. május 27., péntek

Bazsalikomos epercsoda


A bazsalikom és eper találkozását először Segal Viktor szakácskönyvében láttam, aki frissítő, hűs nyári levest készített belőlük.
A párosítást azóta salátaként is próbáltam, a két íz és szín annyira eszméletlen együtt, hogy elvonási tüneteket okoz.
Így ki kellett próbálnom, milyen, ha üvegbe zárom, és majd hideg téli estéken kóstolom újra.
Egy dologtól félek, hogy nem tudom eléggé eldugni az üvegeket, és elfogy addig.
Így erre a tételre önző módon most sem licitet, sem kóstolót nem hirdetek.
A lakásban most olyan illat van, hogy nem is próbálom körbeírni.
A friss bazsalikom levelek önmagukban is csodás ízt és illatot adnak, de az eperszemek vérvörös bódulattal erősítik fel az aromákat.
Aki szeretné megkóstolni, így készítsen bazsalikomos epercsodát.
Hozzávalók:
1 kg eper
1 csokor friss bazsalikom levél-szárított őrölt változattal ne is próbálkozz!
40 dkg cukor
1 tasak 2:1 zselésítő

Elkészítés:
A megmosott, lecsumázott epret szeleteld fel, add hozzá a rusztikusra aprított bazsalikomot, majd a cukrot és zselésítőt.
Jól keverd össze, majd pihentesd fél órát, hogy kicsit összerogyjon és levet engedjen.
Ezután tedd fel nagy lángra főni, és forrástól kezdve még 3-4 percig kavargasd. Gyorsan, határozottan és folyamatosan, hogy ne égjen le.
Zubog-bugyog a forró lé, mindent elborít az illat, és az apró gejzírekből az epercseppek között bazsalikomdarabkák bukkannak elő. Legközelebb kisvideot is kell készítenem arról, hogyan forr a lekvár, mert tényleg szép.
Forrón üvegekbe töltöd, dunsztolod, majd mehet a kamrába!

Igen, kezd mániává válni nálam ez a lekvárosdi, pedig még el sem kezdődött a gyümölcsszezon. Azt hiszem, lesz még pár receptem a számotokra.

Egy nagyon fontos kiegészítő a lekvárkészítéshez!
Soha ne használj hozzá selejt, rohadó gyümölcsöt, egyrészt, mert magadnak csak nem főzöl szemetet, másrészt az erjedt gyümölcstől megromlik a lekvár. Ha olcsóbban akarod kihozni, és nem a kertedből van a gyümölcs, akkor inkább az apróbb szemű fajtákat válaszd, amivel kicsit több a macera, amikor átmosod, de ízre majd ugyanazt kapod.
És persze megbízható, magyar termelőktől vásárolj, legjobb, ha piacra mész. Felejtsd el a spanyol, fóliás „izéket” és a hiperek hűtőkamráiban „érlelt” valamiket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése