Vonaton

Lassan 10 éve nem vonatoztam a Balaton környékén, de meglepően nem változott semmi.
Jó, a vonat kényelmesebb egy fokkal, a leselejtezett első osztály lett a második, és büdös sincs.
De a táj, a kempingek, az üdülők a sínek mellett ugyanazok maradtak. Az állomások melletti pavilonsorok, büfék, fagyizók, lángosozók is maradtak. Száll a nehéz lángos illat a szélben…
Szeretek vonatozás közben beleskelődni a kertekbe, szeretem nézni, ahogy mennek az emberek a strandra, ahogy cipekednek, egyensúlyoznak a matrac, hűtőtáska és rohangáló gyerekek között.
Reggel a nehéz táskától türelmetlenek, este pedig a lesült hátak, a piros vállak miatt nehezebb a haladás. Egy-egy ilyen pillanat alatt fel lehet mérni egy egész családot, baráti társaságot- abból, hogy ki mit cipel, ki halad elől, kinek milyen a testtartása, ruhája; siet vagy cammog, lemaradva a csapatától.
Szeretem elkapni a pillanatokat, ahogy a kertekben pihennek- széken, nyugágyon vagy csak a fűben egy pokrócon. Közben a gyerekek játszanak, tollasoznak, homokoznak, rohangálnak, hangoskodnak. A szomszédok nagy örömére. Akik ugye szunyókálnának. Ez is a balatoni nyár izgalma…
Vagy egy-egy pillanat a családi evészetekből: kempingasztalon konzervek vagy hatalmas bográcspartyk….Amikor apuk bizonyítják be, hogy kertben főzni csak férfi tud; talán még kötényt is kötnek a fecskefürdő fölé…Persze, a főzés náluk az étel kavargatását jelenti, az előkészületek, mosogatás továbbra is női dolog. Na, de a dicsőség egy doboz sörrel a kézben, miközben rotyog az alaplé, vagy sül a hús a grillezőn, az ilyenkor a férfié.
Pihennek, töltődnek, játszanak, nem is sejtik, hogy ellopom egy-egy pillanatukat. Hogy felidézzem a velem megtörtént hasonlókat.
Szeretem elcsípni a kertek, utak végén, a fák mögött megbújó Balatont egy-egy másodpercre. Amikor suhan a táj, a hegyek, a felhők. És megcsillan a víz.
És közben lassan halad a vonat, mert megáll minden állomáson, és utasok jönnek-mennek.
Haladunk. Lassan, a célok felé.