Készülődik a vihar. Gyorsan, hirtelen jön. Az egyik percben még kiszakad a szívem a fülledt melegtől, amit maguk előtt tolnak a felhők, aztán egy pillanat alatt szakad le az ég. Feltámad a szél, potyognak a levelek a fákról, kavarja a port és a homokot, aztán nagy cseppekben elkezd hullani az eső. Langyos, de nem esik jól, ahogy beleesik az arcomba.
Kis pántos szandálok, vékony talpú papucsok cuppognak járdán, eláznak a csupasz hátak, csupasz lábak, miközben szaladnak valami tetőféle alá. Az idei nyár bővelkedik az ilyen hirtelen zivatarokban.
Cikáznak a villámok a Balaton felett, éjszaka egy-egy pillanatra nappali fénybe borítva mindent, aztán hatalmas robajlással jönnek a dörgések. Van, hogy percekig morog az ég. Éjszaka riadtan kelnek fel az emberek, akkora durrogások kísérik ezeket a viharokat.
A szél tépi a redőnyöket, felborítja a virágcserepeket. És itt kegyes hozzánk. Nagy károkat nem okoz. Csak a strandidőnek lőttek.
Marad a közös villámvadászat, esetleg fotózás. Mert amúgy csodaszép, ahogy a Balaton fölött cikáznak a fények, a pillanatnyi világosságban kirajzolódnak a haragos, vastag felhők. És ömlik az eső. Az elemek harca, felettünk áll.
Szeretem beszippantani a vihar illatait. Amikor az első esőcseppek elkezdik áztatni a meleg, poros utcákat, és még szinte porzik az eső, az leírhatatlan illat.
Vagy eső után, az ázott fű, föld szaga. Gondolom, mindenkinek hasonló élményei, illatai vannak, amik nem változnak gyerekkorunk óta. Ilyen a balatoni vihar illata is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése