A profilomon található Coelho idézet ezekben a hetekben a legjellemzőbb rám.
Napokig elvagyok itthon, a családdal, piacra járok, kofáknál válogatom a barackot (baracot), aztán lekvárt főzök belőle…
Aprítom, hámozom, kavarom, vaníliával bolondítom, felforralom, zubog, rotyog, majd üvegekbe töltöm.
Vagy ugyanez paradicsommal, amit a kertben érlelt a nap. Lekvár lett belőle, finom, édes. Forró, piros csoda, már pihen a polcon, várja, hogy reggelije legyen valakinek…
Szárítjuk a mentát, a bazsalikomot. És zárjuk üvegekbe a nyarat.
A szomszédban sütemény és lekvár recepteket cserélünk a gyerekkori barátnőmmel, házi szörpöt iszunk, gyümölcsöt préselünk.
Két nappal később pedig már egy asztal tetején táncolok koktélos poharat szorongatva, egyik bulizós helyről a másikba táncoljuk át magunkat. Parti arc. Balatonparti. Csak másnap ne lenne, amikor felfordul a világ. De ez is jó, ez is kell…
Persze, néha fáj, hogy nem tologathatok babakocsit, de azt hiszem, ezt a nyarat soha nem felejtem el.
Imádtam minden percét, minden szereplőjét. Akármelyik oldalon is voltam. A Balaton jobb vagy a bal szélén, minden tökéletes. Volt. Vége a nyárnak, és vége lassan ennek a hosszú szabadságnak.
Szívom az utolsó napsugarakat, nézem az egyre korábbi naplementéket, és sajog a szívem.
Nem akarok újra egyedül lenni.
Ugyanúgy hiányozni fog a gyerekzaj és a feltétel nélküli szeretete, mint a siófoki hajnalok.
Amikor van kivel vagy kikkel reggelizni, amikor közösen lehet ebédet főzni, meginni egy pohár bort. Nem akarok visszamenni a felnőtt életembe. Mert ott egyedül vagyok. A világ végén. Talán munkával és sok-sok programmal, hogy ne kelljen egy üres házba hazamenni.
Célok, feladatok, munka, felnőttség=egyedüllét
Mi van akkor, ha én nem sikeres, határozott, céltudatos nő akarok lenni? Hanem csak boldog.
????
Nem tudok felnőni, nem is akarok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése